HRDoktor

Munkahelyi tanácsok, hogy könnyebb legyen átvészelni az influenzaszezont

2024. február 06. - hrdoktor

A téli időszak egyik réme az influenza, amely pillanatok alatt végigsöpör a szervezeten, hosszú időre ágyba kényszerítve a dolgozókat. Mit tegyünk, hogy minket elkerüljön a vírus, és ha már elkaptuk, mielőbb meggyógyuljunk?

Fertőtlenítsünk!

Az egyik legfontosabb, amit tehetünk a fertőzés elkerüléséért, hogy gondoskodunk azon tárgyak, felületek fertőtlenítéséről, amelyekkel munkaidő alatt érintkezünk. Érdemes áttörölni fertőtlenítő kendővel a kilincset időnként, simítsuk át a billentyűzetet is, és lehetőleg vigyünk saját evőeszközt, poharat, tányért magunkkal – a közös készlet helyett használjuk ezeket!

Mossunk gyakran és alaposan kezet!

Figyeljünk oda a szokásosnál is jobban a gondos kézmosásra! Evés előtt, vécéhasználat után, fertőzésveszélyes tárgyak (levél, kilincs, pénz, tömegközlekedési eszközök kapaszkodói, leszállásjelző gombjai stb.) érintését követően – mielőtt az arcunkhoz nyúlnánk – feltétlen mossunk kezet! Ez szappannal, lehetőleg meleg, folyó víz alatt történjen, a művelet az ujjvégekre, kézhátra is terjedjen ki, és minimum 30-60 másodpercig tartson! Ha nincs lehetőségünk kézmosásra, megteszi a kézfertőtlenítő gél, spray vagy kendő is.

2024_02_05_influenza_1.jpg

Támogassuk immunrendszerünket!

A téli időszakban különösen nagy hangsúlyt kell fektetni az egészséges étkezésre: fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt, gondoskodjunk vitaminpótlásról is! (A napfényszegény hónapokban D-vitamin-szedésre is szükség van.) A rendszeres testmozgás is edzi az immunrendszert, a szabadban végzett sport különösen hatékony az immunrendszer erősítése szempontjából. Az alvásminőség, -mennyiség is fontos befolyásoló tényező, illetve érdemes a stresszt csökkenteni – a lehetőségekhez mérten – relaxációval, autogén tréninggel, jógával, testmozgással. Természetesen figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre is!

Szellőztessünk gyakran!

A járvány időszakában még gyakrabban érdemes szellőztetni. Segít megszabadulni a vírusoktól, ráadásul a levegőcsere frissíti az agyat, segít a koncentrációban.

Ha betegek lettünk, maradjuk otthon!

A fertőződés után 1-3 nappal megjelenhetnek az első tünetek: ez lehet magas láz, elesettség érzet, izomfájdalom, étvágytalanság, intenzív torokfájás, és fejfájás is. Ezt követően pár nappal később tapasztalhatunk köhögést is. Ha úgy érezzük, utolért bennünket az influenza, maradjunk otthon, enyhe tünetekkel is, ne vigyük be a közösségbe a vírust! Az influenza cseppfertőzéssel terjed a levegő útján tüsszentéskor, köhögéskor, vagy fertőzött tárgyakkal való érintkezéssel.

Feküdjük ki! Ne bagatellizáljuk el!

A legjobb gyógymód az influenza ellen az ágnyugalom, a bő folyadékfogyasztás, a C-vitamin és – ha szükségét érezzük –, a lázcsillapítás. Ha nem pihenjük ki, nem vesszük komolyan, akkor még hosszabb kényszerpihenőre ítélhet bennünket a betegség – kellemetlen szövődmények alakulhatnak ki, például tüdőgyulladás, hörghurut, szívizom- vagy agyhártyagyulladás. Hívjuk fel a háziorvosunkat, aki a tünetek ismeretében eldönti, mi a teendő, és mennyi ideig kell otthon maradnunk a teljes gyógyulás érdekében!

Dobjuk ki egyből a papírzsebkendőt!

Az orrfújáshoz használjunk papírzsebkendőt, amit egy alkalom után egyből dobjunk a szemetesbe! Orrfújás után érdemes kezet mosni a tovább fertőzés elkerülése érdekében.

2024_02_05_influenza_2.jpg

Ne használjunk antibiotikumot!

Vírusfertőzésre ne használjunk antibiotikumot, mert hatástalan! Természetesen, ha bakteriális szövődmény alakul ki, akkor orvosi utasításra és szigorúan a szakember instrukciói alapján szedjünk antibiotikumot a mielőbbi és maradéktalan gyógyulás érdekében!

A cikk a Budai Egészségközpont segítségével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr7818319715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása