Bárki, akinek módja van összehasonlítást tenni, tapasztalhatja, hogy szívesebben, elkötelezettebben dolgozik ott, ahol a tevékenységi körében bizonyos fokig maga hozhatja meg a döntéseket, maga választhatja meg a módszereket. Hogyan függ össze a szabadság és a munkahelyi motiváció?
A munkahelyi szabadság és autonómia közvetlen hatással van a munkavállalók elégedettségére és motivációjára. A munkavállalók a munkahelyen is igényt tartanak bizonyos fokú autonómiára, vagyis arra, hogy amennyire lehet, szabadon, saját elhatározásainkat követve, külső kényszerektől minél kevésbé befolyásolva cselekedhessenek.
A munkahelyi szabadságot a gondolatok, a cselekvés és a szavak szabadsága szempontjából élik meg és értékelik, ezek a tapasztalataik befolyásolják azt, hogy egy-egy szervezetnél, cégnél mennyire érzik jól magukat, mennyi ideig tartanak ki ott. Fontos, hogy az emberek szabadon megtehessék, amit kell a feladataik elvégzésekor, és szükségtelen, haszontalan szabályok ne korlátozzák a munkát.
Szabályokra természetesen szükség van, de azoknak a munka megkönnyítését kell célozniuk, nem a korlátozását.
A felelősségvállalás szabadsága
A szabadság a munka világában a munkavállalók számára azt jelenti, hogy a saját munkájukat kézben és önkontroll alatt tarthatják. Az autonómia jó mércéje lehet, hogy a cég biztosít-e teret, lehetőséget számukra a visszajelzésekre, ahol a tapasztalataikat, gondolataikat megoszthatják munkatársaikkal és vezetőikkel anélkül, hogy retorzióktól kelljen félniük.
Ad-e a munkahely olyan feladatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a meghatározott mintákon túl is gondolkodjanak, és a kreativitásuk teret kapjon? Megengedi-e a vezetés, hogy adott esetben kritikus észrevételeket is megfogalmazzanak? Hogyan tolerálja a cég, ha netán a munkavállaló valamiben hibázik, kudarcot vall?
A munkahely segíti-e az alkalmazottait a munkájuk és az adott élethelyzetük adta feladatok összehangolásában, mennyire szabadon gazdálkodhatnak az időbeosztásukkal? Ösztönzi-e az embereit arra, hogy vállaljanak felelősséget munkájuk elvégzéséért, vagy szoros kontroll, napi jelentéskötelezettség alatt kell dolgozniuk? Ha egy cég lehetővé teszi, hogy munkavállalói felelősséget vállaljanak saját munkájukért, az jelentősen növeli a motivációt és a hatékonyságot is.
Az autonómia csökkenti a stresszt
Jó példa lehet minderre az indiai RMSI, egy globális IT-szolgáltató vállalat, amely Kiváló Munkahely címet nyert el néhány évvel ezelőtt, az indoklás szerint azért, mert magas szintű felhatalmazást adtak, és elszámoltathatóságot biztosítottak munkavállalóik részére. Minden alkalmazott önállóan kézben tartja a saját területét, és a bevonják őket a vállalat üzleti döntéseibe is. Szabadságot kaptak arra, hogy önállóan dolgozzanak vagy oldjanak meg egy problémát, így könnyebben jutnak innovatív megoldásra.
A pozitív környezetben az alkalmazottak önbizalma nő, teret kap a kreativitásuk, és a sokféle gondolkodási folyamat nagyobb eséllyel hoz sikert. Egy felmérés szerint összefüggés van a munkahelyi szabadság és a stressz-szint között is: az a munkahely, ahol a vezetés támogatja az emberek autonómiáját abban, hogy a lehető legjobb munkát végezzék, pozitívan hat az elégedettségre és a motivációra, növeli a stressztűrő képességet is.
Ezzel szemben a munkavállalók autonómiájának elvesztése azonnali következményekkel jár, érdektelenné, közönyössé válnak a munkájuk iránt, nem jelent számukra sem kihívást, sem megelégedést, és nincs más érdeme a szemükben, mint hogy fizetés jár érte.
A szabadság korlátai
Miközben fontos szabadságot adni az alkalmazottaknak a munkahelyen, ugyanolyan nélkülözhetetlen útmutatást is adni nekik, hogyan használják ki ezt a szabadságot. A cégen belül ki kell alakítani azt a kultúrát, amely meghatározza a „munka szabadságát” és az ezt meghatározó viselkedést, és meg kell szabni ennek korlátait is. Például nem szabad visszaélni a véleménynyilvánítás szabadságával ellentmondásos, rasszista, szexista vagy sértő vélemények megosztására, vagy például a szabadság nem jelentheti azt, hogy a munkahelyen pletykaszinten terítékre kerüljön a munkatársak magánélete, és természetesen a szabadságba nem fér bele a szabados viselkedés, például nem engedhető meg a nem megfelelő nyelvhasználat a munkahelyen.
A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusainak közreműködésével készült.