„Mindene a munka, szinte a megszállottja a foglalkozásának” – mondjuk arra, akinek az életében a munkahelyi feladatok, a szakmai megfelelés fontosabb, mint bármi más, családját, magánéletét is beleértve. A kijelentés többnyire elismerésként hangzik el, pedig a munkafüggőség is hasonlóan káros addikció, mint a drog vagy a játékszenvedély.

Már évtizedekkel ezelőtt jelezték a kutatások, hogy nemcsak szerfüggőség (drog, alkohol, cigaretta, koffein) létezik, hanem az ún. viselkedési addikció is: ide tartozik például a szerencsejáték- és a videójáték-függőség is. A „munkamánia”, vagyis a munkahelyi teljesítmény extrém hajszolása ez utóbbiakkal mutat erős rokonságot, de ennek ellenére mindmáig nem sorolják a diagnosztizálható betegségek, zavarok közé. A munkafüggőség megítélése ráadásul nagyban különbözik a többi addikciótól: míg például a szerfüggőségben vagy játékfüggőségben szenvedőket elítéli a közvélemény, a munkájukba temetkező, azért magánéletüket is feláldozó embereket elismeréssel, szinte követendő példaként emlegetik, a munkamániát egyfajta „pozitív addikciónak” tartják. Pedig közelebbről megvizsgálva látható, hogy ez éppúgy súlyos viselkedési zavar, mint a többi, már BNO-számmal diagnosztizált függőség, azokkal összevethető testi-lelki tünetekkel és következményekkel jár. Az 1970-es évek elején Wayne Oates angol pszichológus a „munkaalkoholizmus” kifejezést használta a folyamatos munkára való kontrollálhatatlan igény jelenségére.

A becslések szerint a munkafüggőség egyáltalán nem ritka: Magyarországon a munkavállalók 7-8 százalékát érintheti. Vannak olyan országok, amelyek kultúrájában még nagyobb arányokat ölt, például Japánban vagy Dél-Koreában akár 40 százalékot is elérheti a munkafüggőséget mutató munkavállalók aránya. Mindkét nembelieknél előfordul, legfeljebb az érintettek életkora eltérő: a fiatalabb korosztályban a nőknél ritkább, férfiaknál gyakoribb, míg idősebb korban fordított arányt tapasztalnak. A dolog természetéből adódik, hogy a versenyszférában, a pénzügyi területen, a kötetlenebb, szellemi munkát végzők és az emberekkel foglalkozó, segítő munkakörökben nagyobb a veszélye.

Mi okozhatja?

Bár ellentmondásnak hangzik, de igaz: a munkamániások többnyire nem azért válnak a munka rabjaivá, mert annyira szeretnék azt! Sokkal gyakrabban magánéleti, párkapcsolati gondjaik, frusztrációik, esetleg gyermekkori traumáik miatt alakul ki ez a viselkedés. Például, ha annak idején mindig maximális teljesítményt vártak el tőlük, sosem volt szabad hibázniuk, rosszabb jegyet kapniuk, stb., akkor ez a gyermekkorból hozott erős megfelelési kényszer hajszolhatja őket. Szorongás, önértékelési zavar, folyamatos kisebbrendűségi érzés munkál bennük, és így felnőttként is perfekcionisták, folyamatosan bizonyítani akarják a világnak rátermettségüket. A munkafüggőkre általában negatívabb érzelmi élet, alacsonyabb empátia jellemző. Ha pedig családi, párkapcsolati problémák nyomasztják őket, amelyeket nem képesek megoldani, ezek elől is „legális” menekülési lehetőséget kínál a munka. Az érintett halaszthatatlan, fontos teendőkre hivatkozva kiváló felmentést talál a magánéleti gondjaival való foglalkozás alól. Ráadásul a „munka hőseként” anyagi elismerésre is számíthat, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy nem negatív függőségként, hanem pozitívumként könyvelik el munkamániáját, már csak ezért is megkapja a hőn vágyott elismerést.

A munkamánia tehát az önértékelési zavar, a perfekcionizmus és a negatívabb érzelmi világ talaján alakul ki, de természetesen mindehhez kell egy olyan munkahely is, amely ha nem is elvárja, de támogatja, jutalmazza, pozitívumnak tartja a folyamatos túlmunkát, az állandó elérhetőséget, a munka elsőbbségi helyét munkavállalóinak életében.

Miről lehet felismerni?

A munkamániásban munkavégzés pozitív érzéseket kelt, illetve segíti elkerülni valamely életében szereplő negatív helyzetet, kudarcélményt A szokásosnál jóval több időt fordít munkára, gyakran túlórázik. A munkahelyi feladatokat, problémákat „hazaviszi”: szabadidejében sem tud elszakadni ezektől, otthon is ezeken jár az agya. Otthonról is elérhetővé teszi a munkahelyi levelezését, időnként belenéz az emailfiókjába, és ha ezt nem teheti valami miatt (például nincs internetkapcsolat egy utazásnál), kifejezett frusztrációt érez, szorong amiatt, hogy valami fontosról lemaradhat, sajnálja az időt kikapcsolódással tölteni. A munka iránti szenvedélyes elkötelezettsége a családtagokkal való viszonyának jelentősen árthat, elhidegülést élhetnek meg, romlik a kommunikációjuk. Maximalizmusa merevségben is megnyilvánulhat, nem szívesen enged a saját véleményéből, munkamódszereiből, ami a munkatársakkal kialakított kapcsolatát is rontja.

Jó-e a munkafüggőség az érintettnek és a munkáltatójának?

A munkamániás számára semmiképpen nem jó: növeli a stresszt az életében a munkahelyen és a magánéletben is, amely egészségkárosító hatással jár, alvászavarokat, depressziót, emésztési gondokat, magas vérnyomást okozhat. A kikapcsolódás hiánya előbb-utóbb rontja a testi-szellemi teljesítőképességet, az érintett hamarabb eljuthat a kiégés állapotába, szaporodnak az életében a konfliktusok, romlanak a társas kapcsolatai. A mozgáshiány, a túlzásba vitt ülő munka szintén ártalmakkal jár, például szív-érrendszeri bajokat, elhízást, hátfájást okozhat. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a munkáltató viszont jól jár a munkamániás munkavállaló alkalmazásával, de ez sem igaz. Miközben egy munkamániás dolgozó nagyobb munkahelyi feszültséget generál maga körül, rosszabb a kapcsolata a kollégáival, a teljesítménye többnyire nem haladja meg a munkatársaiét. Az egészségkárosodásnak és a kiégésnek viszont esetében jóval nagyobb az esélye. Jobban ki van téve annak is, hogy a tartós stressz elől menekülve káros szokásokat alakít ki, például alkoholizálni kezd.

Mit lehet tenni a munkafüggőség ellen?

Fel kell figyelni a gyanús jelekre, és lépni, mielőtt magánéleti válságot okozna a túlzott munkafüggőség. Ragaszkodni kell ahhoz, hogy céljaink, a munka és a magánélet minden eleme megfelelő helyre kerüljön, ne uralkodjon el egyik sem aránytalan mértékben az életünkön. Meg kell szervezni gondosan a pihenés, nyaralás idejét: ha gondoskodtunk megfelelő helyettesről, meg is kell bíznunk benne, és például a munkahelyi mobiltelefont is át kell adni erre az időre, hiszen ez a „köldökzsinór” nem engedi a maradéktalan pihenést.

A munkáltató is segíthet: a munkaközi pihenőidők és az éves szabadságok biztosításával, helyettes kijelölésével, az egészségtudatos, kiegyensúlyozott életmód preferálásával, és azzal, ha következetesen tiszteletben tartja a szabadidő és a munkaidő elkülönítését, például a főnök otthon, munkaidőn túl nem keresi telefonon sem a beosztottját.

A cikk a Budai Egészségközpont addiktológusának közreműködésével készült el.