HRDoktor

Hasznos a munkahelyi káromkodás

2020. március 05. - hrdoktor

Ön mit tesz, ha munka közben beszorul a papír a másolóba vagy váratlanul elszáll egy félig kész anyag a számítógépéről? Kibírja szitkozódás nélkül, vagy kicsúszik a száján egy-egy velősebb szitokszó?

hr-doktor-karomkodas-01.jpg

A káromkodás pozitív hatásai

Néhány évvel ezelőtt egy amerikai kutatás megvizsgálta, hogyan viszonyulnak a munkáltatók és a munkavállalók a munkahelyen előforduló káromkodáshoz. Arra az eredményre jutottak, hogy a munkáltatók több mint 80 százaléka tabunak tekinti a munkahelyi szitkozódást, úgy vélik, hogy egy-egy ilyen eset megkérdőjelezi a munkavállaló hozzáértését. Márpedig ez igen gyakori, hiszen a felmérések szerint átlagban naponta nyolcvanszor is előfordul, hogy valaki keresetlen szavakkal vezeti le a pillanatnyi, heves indulatait. A kutatások arra jutottak, hogy a káromkodásnak pozitív hatásai is vannak, a magánéletben és a munkahelyen egyaránt. 

Nagyobb szókincs, magasabb IQ

Bármilyen hihetetlen, de azoknak az embereknek, akik munka közben, egy-egy kudarc esetén gyakran káromkodnak, nagyobb a szókincsük, rugalmasabb a kifejezőkészségük és magasabb szintű érzelmi intelligenciával rendelkeznek. A szitokszavak olyan érzéseket és véleményeket is kifejeznek, amelyet a szokványos, köznyelvi szókincs nem fed le. Így ezek az emberek nyitottabbak, jobban megismerhetők, és azt feltételezik róluk, hogy jobban meg is értik annak a mentalitását, akivel beszélnek, így inkább hisznek nekik, ezáltal erősebb munkahelyi kapcsolatokat alakíthatnak ki, amelyben nagyobb bizalommal fordulhatnak feléjük. 

A szitkozódás egészségi előnyökkel is jár

A káromkodásnak még egészségi előnyei is vannak. Ha például megsértette az ujját valamivel, egy jól időzített szitokszó – akár hiszi, akár nem – valóban csökkentheti a kellemetlenséget, és növeli a fájdalomtűrő képességét. Egy kísérletben a résztvevők jelentősen hosszabb ideig voltak képesek a kezüket jeges vízbe meríteni, amikor megengedték nekik, hogy káromkodással vezessék le a feszültségüket. A hatást a szaporább pulzusnak, fokozott endorfintermelésnek tulajdonítják. Ha ez így van, akkor a szitokszavakkal egy egyszerű, bármikor alkalmazható, vény nélkül kapható, stresszoldó szerhez juthatunk!

Munkahelyi sikerekhez is vezethet

Aki az adott pillanatban egy szitokkal enged az első indulatának, az általában is választékosabban fejezi ki magát. Az indulatszavak szabadon engedése közvetve javíthatja az eredményességet, segítheti az előbbre jutást, növelheti az érvek hatékonyságát és meggyőző voltát. Több ágazatban is vizsgálták a témát: úgy találták, hogy adott esetben ez a „szabadszájúság” a gyártás és az informatika terén a munkatársak közötti bizalmat és az együttműködést, a munkakedvet erősítette, az értékesítés terén pedig, ha mindkét fél élt alkalomadtán ezzel a lehetőséggel, a nyereség növekedését eredményezte.

hr-doktor-karomkodas-02.jpg

Nemi kérdés?

Kimutatható volt az is, hogy noha mindkét nem tagjai egyformán gyakran használnak trágár szavakat, a nők káromkodása társadalmilag nem olyan elfogadott, mint a férfiaké. Amerikában annak is utánanéztek, hogy milyen eredetűek a szitokszavak: az emésztéshez kapcsolható kifejezések a rögzített káromkodások kétharmadát tették ki, míg a harmadik harmadot a nemiséghez és nemi szervekhez kapcsolható szavak adták.

 A cikk a Budai Egészségközpont közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr8615504280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Altezza 2020.03.06. 08:27:58

"Nagyobb szókincs, magasabb IQ ... nagyobb a szókincsük, rugalmasabb a kifejezőkészségük és magasabb szintű érzelmi intelligenciával rendelkeznek...."

Az nem IQ, hanem EQ.

Bgs 2020.03.06. 12:37:26

"Nagyobb szókincs, magasabb IQ" Szólok is a HR-esnek, hogy hagyjanak fel a nemzetközi, 4-5 körös keresési/szűrési rendszerrel és egyszerűen csak ugorjanak le a sarki kocsmába... :)

Terézágyú 2020.03.06. 13:22:14

Akurvaéletbemán!!!!

(Munkahelyen vagyok.)

s 2020.03.09. 12:48:05

Mindig mondtam, hogy basznátok telibe a telefosott szájú kurva rohadék ribanc anyátokat. Csak basztatok elhinni. Na, akkor itt van nektek ez a faszszopó cikk, baszadék gecinyalók.
süti beállítások módosítása