HRDoktor

Ebéd a monitor előtt? Inkább ne!

2019. július 17. - hrdoktor

Nagyon sokan rendszeresen feláldozzák az ebédidejüket is akár egy-egy sürgős munka kedvéért, csak oda sem figyelve, a monitor előtt kapnak be pár falatot, majszolnak el egy szendvicset. Ez a szokás azonban egyáltalán nem szolgálja a hatékony munkavégzést, sőt, hosszabb távon egészségi kockázatot is rejt.

115454755_s.jpg

Az ebédidőről, pontosabban a munkaközi pihenőidőről a Munka Törvénykönyve is rendelkezik: eszerint a naponta hat óránál hosszabb munkaidőben dolgozóknak kötelezően biztosítani kell minimum húsz, legfeljebb 60 perc pihenőidőt, ami után nem jár bér, vagyis a munkavállalónak le kell dolgoznia, ennyivel meghosszabbodik a munkaideje. Az általános gyakorlat szerint félóra van kijelölve arra, hogy a dolgozó nagyjából a napi munkaidő felénél szünetet tarthasson és megebédelhessen az üzemi étkezdében, vagy a pihenőszobában, teakonyhában elkölthesse az otthonról hozott ebédet, esetleg kimehessen egy közeli étterembe. Nagyon gyakori azonban – becslések szerint az irodai dolgozók több mint felével előfordul –, hogy valami sürgős, határidős feladat miatt a dolgozó az ebédidőre sem hagyja abba a munkát, hanem csak a helyén, a monitor mellett eszik valamit. Egyes munkahelyeken meg is kellett tiltani ezt a gyakorlatot, de ott sem ajánlható, ahol nincs ilyen tiltó rendelkezés. Miért nem szerencsés, milyen hatással járhat, ha valaki rendszeresen így, csak munka közbeni eszegetéssel oldja meg az ebédjét?

Nem higiénikus

A munkahely közösen használt tárgyai, a kilincsek, nyomógombok, a munkaállomás használati tárgyai, például telefon vagy a számítógép billentyűzete és a többi szinte melegágya a baktériumoknak, így ott az étkezés egyáltalán nem higiénikus, és a lehulló morzsa vagy odakenődő maszat csak tovább rontja a helyzetet. Sokkal szerencsésebb megadni a módját, rászánni azt a pár percet, és a teakonyhában, étkezőben, tányérra tálalva ebédelni, úgy, hogy az étkezés előtti kézmosás se maradjon el.

95432711_s.jpg

Munkaszünetre, pihenésre szükség van

Nyolc-kilenc órát egy helyben tölteni naponta önmagában is megpróbáltatás. Testi-lelki állapotunknak egyaránt jót tesz, ha néhány óra elteltével szünetet tartunk, és legalább egy félórára kikapcsolunk, szó szerint és átvitt értelemben is eltávolodunk egy kicsit attól a munkafolyamattól, feladattól, amibe belemerültünk.

Az egészséges táplálkozáshoz alapos rágás, idő és figyelem kell

Ha a monitorra meredve, munka közben, vagy éppen a közösségi médiát böngészve, oda sem figyelve kapjuk be az ételt, annak sokféle káros hatása lehet. Nem rágjuk meg alaposan az ételt, ami miatt emésztési zavarok, puffadás, hasgörcs alakulhat ki. Ráadásul fél figyelemmel étkezve nem is tudatosul bennünk, hogy mennyit eszünk, és az agyunkba a jóllakottság-, teltségérzés is nehezebben jut el. Így hajlamosak vagyunk sokkal többet enni, mint amennyi elég lenne, az ebédet plusz nassolni- és rágcsálnivalókkal is megtetézve. Hasonló ennek hatása az evés közbeni olvasás rossz szokáséhoz, ami – bármilyen hihetetlen, de igaz – az elhízás egyik oka is lehet.

Felállásra, mozgásra is kell ez az idő

Irodai, ülő munkát végzőknek, monitor előtt dolgozóknak munka közben óránként egyszeri néhány perces szünetet ajánlanak az orvosok. Erre a pár perces felállásra, járkálásra, egy-két lazító, nyújtó mozdulatsor elvégzésére nagy szükség van a passzivitás, a tartós ülés, görnyedés, a stressz okozta izomgörcsök ártalmainak megelőzéséért. Az ebédidő alkalmat ad a merev tagjaink átmozgatására is, már csak emiatt sem szabad lemondani róla és ugyanabban a helyzetben, testtartásban maradni ez idő alatt is.

A jó ebédidő után hatékonyabb a munka

Azoknak, akik sajnálják a munkától elvonni az időt az alapos, kényelmes megebédelésre, még egy érvet fűznénk hozzá: a jól eltöltött ebédidő „behozza az árát”! Ha van alkalom a nap közepén kicsit felfrissülni, levegőzni, járkálni, és kellemes beszélgetés közben jó étvággyal megebédelni, akkor sokkal hatékonyabb lesz délután! A munkát pihentebben folytatva új ötletek, megoldások is felötlődhetnek, így praktikus szempontok alapján is megéri rászánni az időt.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr5014956850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.07.17. 19:14:16

Az irodai munkák egy részénél ez valóban így van.

De pl. a befutó hírekről tudósító újságíró az "évtized vezető hírénél" nem fog lemaradni, és amennyiben a munka közben bekap valamit nem rendszeres, úgy a kockázat sem vészes. Ez persze kiugró eset. De a fentiek pont a sürgős, különleges, helyzetekről szól :)

2019.07.17. 21:39:18

Én jókat szoktam zabálni a monitor előtt és közben az index-et olvasom. Mivel kajára szükség van, így ki lehet találni, mitől válok meg, ha komolyan veszem ezt.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.07.18. 07:20:55

Ja. A két négyzetméteres teakonyhában marha jól lehet ebédelni. Étkezős munkahelyem még életemben nem volt. (Ostoba trolloknak üzenném, hogy nem is vágyok rá).
Délben kimegyek a konyhámba, megcsinálom magamnak az ebédet és a gép előtt olvasgatva nyugodtan megeszem. Amíg nem volt internet, addig egy könyv volt a tányér előtt, szóval nagy baromság ez a kaja közbeni olvasástól megbetegedés, viszont a legutolsó mondat megmagyarázza, miért volt szükség erre a firkálmányra.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.18. 09:57:43

Monitorozás közben ebédelni nem jó.

Ebéd közben monitorozni viszont jó dolog.

Visceroid 2019.07.18. 19:05:50

"sürgős munka kedvéért"

Magyarországon nincs sürgős munka. Hova siet az illető, hogy még több adót termeljen Orbánnak? Ha valaki a monitor előtt ebédel, azt azért teszi, hogy megmutassa a főnöknek illetve a többi munkatársnak, hogy mekkora nyalonc, azaz ne őt rúgják ki legközelebb.
süti beállítások módosítása