HRDoktor

Ezért ne menjen betegen dolgozni

2018. december 03. - hrdoktor

Önnel is előfordult már, hogy rosszul érezte magát, „majd’ szétment  a feje a náthától”, mégis el kellett mennie dolgozni? Ez a helyzet egyformán rossz a betegnek és a munkatársaknak, és a látszat ellenére egyáltalán nem szolgálja a cég érdekeit sem.

kelly-sikkema-516850-unsplash.jpg

Egy néhány évvel ezelőtti nemzetközi felmérés tapasztalatai szerint tízből kilencen munkahelyüket féltve, vagy éppen a nélkülözhetetlenségüket demonstrálva heveny megfázásos-influenzás megbetegedéssel is bemennek a munkahelyükre, sőt, elvárják a munkatársaiktól, hogy elismerjék hősies helytállásukat. Pedig ilyenkor meglehetősen kényszeredett a tüsszentésekre mondott „Egészségedre!” is. Összegyűjtöttünk néhány szempontot, amelyek segíthetnek helyesen dönteni ebben a helyzetben.

A „megfázás” is fertőző

Nincs olyan, hogy „nem fertőző, csak megfáztam egy kicsit”!  A megfázásként emlegetett náthát ugyanis legtöbbször légúti vírusfertőzés, a több száz náthavírus valamelyike okozza. A hideghatásnak, áthűlésnek csak annyi köze van hozzá, hogy rontja a beteg immunrendszerének hatékonyságát, így könnyebb dolguk van a kórokozóknak. Igen ám, de egy munkahelyen mások is lehetnek, akiknek védelmi rendszere átmenetileg valami miatt meggyengült, akár egy nemrégen lezajlott vagy krónikus betegség, menstruáció vagy éppen „csak” a munkahelyi stressz miatt. Ők ugyanúgy fogékonyak lehetnek a légúti fertőzésekre, mintha ők is áthűltek volna, és a beteg ember pedig csak úgy szórja maga körül a cseppfertőzéssel terjedő vírusokat. Munkatársak, ügyfelek, a munkahelyre menet közben az útitársak tucatjai fertőződhetnek meg egyetlen beteg közelében, de még később is, hiszen a vírust hordozó cseppek megfertőzhetnek minden, a kezével érintett, közös használatú tárgyat, például a kapaszkodókat, a kilincseket, a liftgombot, a mosdó csapját is. Vírusfertőzötten, betegen munkába menni tehát tapintatlanság, sőt, felelőtlenség másokkal szemben!

Gyorsabb a gyógyulás otthon

Mindenkinek az az érdeke, hogy minél előbb elmúljanak a kellemetlen tünetek, és újra teljesen egészséges lehessen. Ezt sokkal gyorsabban lehet otthon elérni, mint munka közben. A legtöbb légúti fertőzés jóval hamarabb szűnik meg, a lehetséges felülfertőzés, a szövődmények lehetősége is jelentősen csökken, ha a tüneti kezelés (a láz, a köhögés, az orrfolyás, a nyálkahártya-gyulladás, a hurutos panaszok csillapítása) mellett a szervezet immunvédelmét egy-két nap ágynyugalommal, vagy legalábbis otthoni pihenéssel is megtámogatjuk. Erre akár egy egy-két nap szabadsággal kibővített hétvége is elég lehet, ha nincs mód betegszabadságra menni.

1469.jpgDesigned by yanalya / Freepik

Ha mégis munkába kell mennie

Ha semmiképpen nem kerülhető el, hogy munkába kelljen menni betegen is, akkor mindent meg kell tenni azért, hogy elkerüljük a kórokozók továbbadását. A fokozott higiénia, gyakoribb kézmosás, sűrűbb szellőztetés, az egyszer (!) használatos papír zsebkendő mellett legfontosabb a kézfogás, a közeli beszélgetés kerülése. Köhögéskor tegyen a szája elé zsebkendőt, ha pedig esetleg nincs idő előkapni, akkor ne a kezével takarja el a száját, hanem inkább a könyökhajlatába köhögjön, azzal kevésbé tudja továbbadni a kórokozókat, mint a kezével. Nem ördögtől való az orr-, szájmaszk viselése sem! Jó szolgálatot tehet a légfrissítő spray, az alkoholos kézfertőtlenítő gél vagy a tisztítókendő használata is kézre és minden olyan tárgyra, amelyet a beteg érintett – kezdve rögtön a számítógép billentyűzetével. Munkahelyen is jó hatásúak lehetnek a légúti panaszokra bevált házi praktikák: sok meleg folyadék, a vízhajtó kávé helyett mézes gyógytea, sál a nyakra, egy meleg zokni a láb keringésének javítására, a mellkasra légzéskönnyítő kenőcs.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr2314406192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efi 2018.12.03. 17:55:40

Így van, a munka megvár. A baj csak az, hogy engem. És így legalább visszamenetelkor 2x annyit kell dolgozni, mert senki nem csinálja meg helyettem.

Hórukk 2018.12.03. 23:10:13

Dolgozni nem kellene bemenned. De orvoshoz sem kell menned egy náthával, mert te is megfertőzöd az ott ülő egészségeseket, vagy elkapsz valami súlyosabbat a tényleg betegektől. Vírusra pedig egyébként sincs gyógyszer. Jogod viszont nincs táppénzre venni magad Magyarországon. Régen volt 3 nap, de úgy tudom, hogy mára már ezt túlhaladtuk ebben a szenzációs fejlődésben.
süti beállítások módosítása