HRDoktor

Ne csak azért lépcsőzzön, mert fél, hogy beszorul a liftbe!

2017. július 24. - hrdoktor

Tudjuk, hogy nagyon praktikus, ha a lift helyett a lépcsőt használjuk, de sokszor megfeledkezünk arról, hogy éljünk is vele. Például munkahelyünkön is adott ez a lehetőség: amikor értekezletre megyünk, vagy amikor leugrunk a büfébe egy kávéért, akkor nyugodtan lépcsőzhetnénk. De miért is jó a lépcsőzés nekünk? Ennek néztünk utána!

hrdoktorblog-lepcsozes.jpg


Lépcsőzés a munkahelyen: külföldön és itthon


Hazánkban a legtöbben csak akkor használják a lépcsőt a munkahelyükön, hogyha rákényszerülnek, mert a lift nem működik. Ám például az USA-ban, főleg a New York-i felhőkarcolók rengetegében sok irodaháznál szokás, hogy az alkalmazottak reggel sportos ruhában és cipőben indulnak munkába, majd amikor megérkeznek az épület elé, akkor egy gyors bemelegítés után nekivágnak a lépcsősornak és felgyalogolnak arra az emeletre, ahol az irodájuk található. Kétségtelenül hatásos napindító szokás: nemcsak a testi egészségüknek tesznek ezzel jót, hanem a lelki egészségük szempontjából is előnyös, hiszen egy ilyen kezdet (és egy gyors zuhany) után kirobbanó formában kezdhetik el a munkanapot. Aztán persze vannak, akik nap közben használják rendszeresen a lépcsőt a lift helyett – s milyen jól teszik!

hrdoktor-munkahelyi-lepcsozes-elonyei.jpg


Mik a lépcsőzés előnyei?


Hogy csak párat említsünk: 

  • Bármikor lépcsőzhetünk, csak lépcső kell hozzá és persze mi.
  • Semmilyen felszerelést nem igényel, bár a kényelmes cipő kétségtelenül előny.
  • Könnyű beiktatni a szürke hétköznapokba, munkaidő alatt is hódolhatunk neki, így kiváltképp időtakarékos módszer. Arról nem beszélve, hogy a lépcsőzés lehet gyorsabb is, mint a lift, hiszen utóbbira mindig várni kell, a lépcső viszont tárt karokkal vár.
  • Nem sokkal megterhelőbb, mint a gyaloglás, de eredményesebb lehet.
  • Ráadásul ingyen is van.

Meglátjuk, milyen felemelő lesz, ha a mozgást ilyen módon csempésszük be a hétköznapokba, és nem a lifthez fordulunk megszokásból.

Kiknek nem ajánlott a lépcsőzés?

Többek között a térd és boka sérülteknek, az érzékenyek ízületekkel és gyenge szalaggal rendelkezőknek és a porckopástól szenvedőknek, illetve egyes súlyosabb szív-érrendszeri betegség fennállása esetén.


Miért jó a munkáltatónak, ha a munkavállalók lépcsőznek?


Hazánkban is üdvözítő lenne egy ehhez hasonló kezdeményezés és szokás kialakítása. Nálunk ráadásul nincsenek is olyan magas felhőkarcolók, úgyhogy könnyebb dolgunk van. Persze nemcsak a munkavállalóknak fontos az egészséges életmód és a sport, hanem a munkáltató oldaláról megközelítve is lényeges ez a terület. Gondolkodjunk csak bele: ha egészségesebbek a munkavállalók, akkor feltehetően hatékonyabban tudják végezni a munkájukat és nagyobb lesz a motivációjuk, ami pedig a munkáltatónak tiszta haszon. Ha bármilyen módon motiválja a munkáltató a munkavállalót a sportolásra, például a sűrű irodai lépcsőhasználatra, az nagyon hasznos és dicséretes. Ráadásul a munkaadó ezen törekvése többnyire nem kerül sokba, mégis a dolgozók számára rendkívül pozitív, hiszen úgy érzik, hogy törődnek velük és az egészségükkel.

hrdoktor-lepcsozes-vs-lift-iroda-munkahely.jpg

Hogyan motiválhatja egy cég a dolgozóit az irodai lépcsőhasználatra?


Érdemes különböző játékokat, versenyeket szervezni az alkalmazottaknak: például az az osztály ajándékot kap, akinek a dolgozói a legtöbb lépcsőfokot másszák meg egy adott héten vagy hónapban. Egy ilyen kampánnyal többszörösére növelhető a lépcsőhasználók száma a cégnél, hiszen egyszeriben mindenki érdekeltté válik a lift mellőzésében. Arról nem beszélve, hogy a játékos versenyszellem hozzájárulhat a kellemes munkahelyi légkörhöz. Ezen kívül jó ötlet például táblákat kitenni a lift mellé, melyen elolvasható, hogy hány kalóriát égetünk el vagy mennyi villamos energiát spórolunk meg, ha a lift helyett a lépcsőt választjuk. Ha a tábla miatt napi 1 ember a lift helyett a lépcsőre voksol, akkor már megérte foglalkozni vele.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr4112684371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása