Mindenkivel előfordulhat, hogy belekerül a halogatás ördögi körébe a munkahelyén.
Talán nincs is olyan ember, akivel ne történt volna meg, hogy képtelen volt belekezdeni egy kellemetlennek tűnő munkahelyi feladatba. Hiába volt minden adott ahhoz, hogy belevágjon: a feladat, a határidő, a tudás, a munkavégzéshez szükséges hely és idő. Mégis előfordul, hogy csak toljuk magunk előtt a projektet, ami miatt egyre csökken a ráfordítható idő és egyre nő bennünk a stressz.
A halogatást fontos elkülöníteni attól, mikor a feladatokat priorizáljuk. Ha több elvégzendő dolog vár ránk, akkor muszáj valamiféle sorrendet felállítani, és a fontosabbakat előrevenni. Ha emiatt sorolódnak hátrébb bizonyos munkák, az nem probléma, inkább racionális tervezés, ami még az időbeosztásunkat is segítheti. Gond akkor van, ha tudjuk, hogy mi lenne a legfontosabb feladat, mégsem tudjuk rávenni magunkat, hogy belefogjunk. Ráadásul a halogatás nemcsak az adott feladat elkészültét veszélyezteti, hanem egy sor másik negatív hozadékkal is jár. A halogató egyre irritáltabb, motiválatlanabb lesz, gyötri a lelkiismeret-furdalás, különösen akkor, ha a munka halasztásával mások teljesítményét is negatívan befolyásolja. Nem is beszélve arról, hogy azt az időt, amit a halogatás miatt elveszít, akár pihenésre vagy szórakozásra is fordíthatná. Egy-egy ilyen halogatós időszak szinte mindenkivel előfordul, és a munkahelyek többségénél bele is fér. De ha ez rendszeressé válik, akkor már krónikus halogatásról beszélünk, ami nemcsak az adott projekteket, hanem a munkavállaló állását is veszélybe sodorhatja. De akkor miért halogatunk mégis?
A halogatás az esetek többségében nem arról szól, hogy az illető ne lenne tisztában az időbeosztás fontosságával. Ahogy Tim Pychyl, a University of Ottawa kutatója hangsúlyozza: a halogatás nem időmenedzsment, hanem érzelemkezelési probléma. A hátterében pedig leggyakrabban a szorongás áll. Hogy a halogató éppen mitől szorong, azt helyzete válogatja. Előfordulhat, hogy attól tart, nem lesz képes megfelelően, főnökei megelégedésére elvégezni az adott munkát, ezért vonakodik belefogni. Ehhez kapcsolódó szorongás, hogy a munkavállaló úgy érzi, nem világos számára a feladat, nincsenek tisztázva a felelősségi körök, a határok, és emiatt nem tudja elkezdeni. De okozhat ilyen, halogatáshoz vezető szorongást az is, ha a feladat jellege tántorít el, túl megalázónak, érdektelennek tartjuk, esetleg egyenesen úgy véljük, hogy árthat a karrierünknek vagy a kollégáinkkal való viszonyunknak. Több tényező állhat a háttérben, ami a szorongást provokálja. A halogatónak elsőként motiválttá kell válnia a változásra, majd a szorongás miértjét, természetét megértenie, hogy azon tudjon is változtatni.
A kellemetlen, halogatáshoz vezető érzések leküzdésének többféle módja van. Van, akinél az válik be, ha olyan helyzetet teremt, amiben nincs más lehetősége, mint dolgozni. Vagyis minden figyelemelterelő tényezőt megszüntet, bezárja a közösségi- és híroldalakat, lenémítja a telefonját és így tovább. Másoknak az segít, ha találnak egy kontrollszemélyt, valakit, akinek a szemébe mondják, hogy mikorra lesznek kész biztosan a munkával, és ezen az illetőnek tett személyes ígéret miatt nem lehet változtatni. Hasznos lehet egy nagyobb, ijesztő feladat esetén, ha kisebb, könnyebben kezelhető részfeladatokra osztjuk. Sokan élnek az önjutalmazás eszközével, vagyis nem arra várnak, hogy majd a főnökük észreveszi, hogy milyen jól dolgoztak, hanem magukat ajándékozzák meg valami aprósággal a sikeres teljesítés után. Ez lehet egy finom falat, egy kellemes program vagy egy apróbb tárgyi jutalom.
Ha a halogatás egyre sűrűbben jelentkező, rendszeres probléma az életünkben, ami olyan mértékűvé válhat, hogy fokozott szenvedést okoz, akkor előfordulhat, hogy a fenti módszerek már nem lesznek elegendőek. Ilyenkor érdemes pszichológushoz fordulni, és együtt feltárni a halogatás hátterében húzódó mélyebb okokat.
A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusának közreműködésével készült el.
