Az addikciók egyik legkülönlegesebb formája az ún. társfüggőség, amikor valaki a racionalitáson túl is kötődik a párjához, mindent alárendel a kapcsolatának, egyenrangú viszony helyett a legteljesebb érzelmi függőségben él.

Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik képtelenek egyedül élni, az észszerűségen túl, erőn felül mindent megtesznek a kapcsolatuk fenntartásáért. Ha az mégis tönkremegy, kétségbeesve kapaszkodnak belé. Nemegyszer pedig a környezetük megdöbbenésére a lehető leghamarabb új párral próbálkoznak, akit ráadásul gyakran a régihez hasonló személyek közül választják ki. Például ha sikerül kiszabadulni egy alkoholistával kötött házasságból, nemegyszer a következő házastárs is alkoholistának bizonyul.

A szakértők azt tapasztalták, hogy a társfüggésben élők előtörténete, életvitele és bizonyos személyiségvonásai párhuzamba hozhatók a többi viselkedés-addikcióval, tehát nem túlzás erről is függőségként beszélni. Az elsők között Robin Norwood nevezte ezt az érzelmi függőséget betegségnek “Nők, akik túlságosan szeretnek” című könyvében. Ennek a könyvnek a címe egyébként félrevezető is lehet, hiszen a kapcsolatfüggőség nem feltétlenül az érzelmek intenzitása miatt alakul ki, hanem ennél jóval összetettebb jelenség.

Milyen a társfüggő?

A társfüggő ember jellemzően nem autonóm személyiség: alacsony önértékelésű, önbizalom-hiányos, befolyásolható, manipulálható, az érzelmei, értékítélete, döntései másoktól függnek, alárendeli magát, erős megfelelési kényszer jellemzi. Másfelől ő is manipulálni, befolyásolni próbál másokat, követelőzik, játszmái vannak. Mindent megtesz azért, hogy a másik felet benntartsa a kapcsolatban, akár erőszakkal is. Teli van szorongással, fél a másik elvesztésétől, folyamatosan várja a visszajelzést, a megerősítést, a gyöngédség jeleit, de akkor sem lép ki a kapcsolatból, ha ezeket nem kapja meg. A környezet olykor döbbenten figyeli, hogy egy társfüggő képes például egy bántalmazó kapcsolathoz is görcsösen ragaszkodni, hiába biztatnák a menekülésre, akkor sem lép, ha minden oka meglenne erre. Másoktól várja problémái megoldását, nem vállalja fel a felelősséget a sorsáért, maga passzív marad. Nem őszinte, magába fojtja az elvárásait, azok csak ritkán robbannak ki belőle. Önállótlan, magát csak a kapcsolatban tudja értelmezni, értékelni, nem hajlandó kilépni a tönkrement kapcsolatból sem, miközben gyakran nem is képes egyenrangú, szabad kapcsolatban élni. Leküzdhetetlen ellentmondás, hogy a társfüggő kapcsolat a teljes odaadás ellenére általában nem harmonikus, boldog családi életet jelent, hanem egy folyamatos harcot, nagyfeszültséget, amelyet nemcsak a pár, hanem a család többi tagja is megszenved. Elindul egy bűvös kör is: az ilyen torz kapcsolatban felnövekvő gyerekekből könnyebben lesz hasonlóan társfüggő, kiegyensúlyozatlan, boldogtalan felnőtt. Gyakran ez a társfüggés az oka, hogy a pár társadalmi élete is beszűkül, a barátok elmaradnak, amihez az érintett állandó féltékenysége, szorongása, elfojtott és ki-kitörő indulatai is hozzájárulnak.

A társfüggőség háttere

A társfüggőség okai messzire vezetnek: a szakértők a gyermekkori minták, élmények, traumák mentén keresik kialakulásának magyarázatát. Ha a gyermek nem jól funkcionáló családban nő fel, és – már csecsemőkorától kezdve – nem kapja meg a családban azt a teljes érzelmi és fizikai biztonságot nyújtó kötődést, figyelmet, szeretetet, amire szüksége van, akkor a felnőttkori kapcsolataiban, elvárásaiban is állandóan ez a kielégítetlen hiányérzet fogja mozgatni. Úgy próbálja pótolni ezt az űrt, hogy maga akarja másnak nyújtani mindazt, amit ő nem kapott meg, olyan fontos szerepet betölteni annak az életében, amilyen a sajátjából hiányzott. A helyzetet az súlyosbítja, hogy az érintett tudat alatt gyakran olyan (érzelemszegény, hideg, vagy éppen függőségben élő, alkoholista, drogos, stb.) párt választ, akivel ez a vágya nem teljesülhet, így újra azt a hiányérzetet éli újjá, mint gyermekkorában. A kapcsolatfüggő szilárdan hisz abban, hogy neki sikerülhet a csoda, tartós, harmonikus kapcsolat kialakítása. Jellegzetes mondatai: „majd én megváltoztatom”, „a szerelmem olyan erős, hogy viszonozni fogja…” – de ez a legritkábban sikerül.

Élet társfüggőként

A társfüggés nyomot hagy a személyiségen, nemcsak az érintett kapcsolatrendszerén érződik, hanem az életének egyéb területein is. A szülő-gyermek viszonyban az elszakadásra, elengedésre való képtelenség jellemzi, a párválasztását tudat alatt úgy irányítja, hogy a kapcsolatban a „megmentő” vagy épp az áldozat szerep jusson neki, amelyben minden érzelmi és anyagi áldozatra kész, hogy a szeretett személyt magához kösse, az életében ő legyen a legfontosabb. A kapcsolatfüggés úgy hat rá, mint bármelyik másik szer- vagy viselkedési addikció. Elvonja a figyelmét, elfoglalja a tudatát, minden egyébnél, például a munkánál is fontosabb. Ha pedig épp nincs kihez kötődni, az egyéb függőségekhez hasonló elvonási tünetek jelentkezhetnek: alvászavar, pánikrohamok, depresszió, pszichoszomatikus tünetek, például verejtékezés, remegés. Az érintett könnyebben válik rabjává valamelyik másik függőségnek, mint például a túlevés, az alkohol, a drog használata.

Van segítség!

Kilépni éppolyan nehéz ebből a helyzetből, mint bármelyik másik addikcióból. A legelső lépés az, hogy az érintett jusson el a felismerésig, hogy nincs minden rendben, hogy a gyermekkori traumák tudat alatt befolyásolták a felnőttkori kapcsolatainak alakítását. A következő lépés még nehezebb: meg kell értenie, hogy nem szükségszerű benne maradnia egy számára nem komfortos, netán mérgező, bántalmazó kapcsolatban. Nem igaz, hogy „neki ez jár”, vagy, hogy netán valamilyen okból, a partner védelmében kötelessége lenne elviselni, ami nem jó. A folyamat lassú és sok erő kell hozzá. De addig is minden hasznára válik, ami előbbre viszi az autonóm személyiséggé válás felé vezető úton, például egészségtudatosabb életmód, erősítő, önbizalmat adó sport, a munkahelyi sikerek, az „énidő”, a saját kedvtelések végzése. A társfüggőnek a személyiségfejlődés során erősödhet az önbizalma, javulhat az énképe, képessé válhat valódi, egyenrangú kapcsolatra, de hasonlóan a többi addikcióhoz, az esetek többségében mindehhez külső, pszichoterápiás szakember segítségére is szüksége van.

A cikk a Budai Egészségközpont addiktológusának közreműködésével készült.