HRDoktor

Így álljunk ki magunkért munkahelyünkön!

2023. január 30. - hrdoktor

Megfelelő kommunikációval nemcsak magunkon, hanem a vállalaton is segíthetünk.

A munkatársainkkal rengeteg okból kerülhetünk konfliktusba, melyek lehetnek banálisak, de olyanok is, melyek komoly stresszforrást, frusztrációt jelenthetnek. Ezekre a problémákra valamilyen módon reagálunk, ami hatással lesz későbbi kapcsolatainkra kollégáinkkal, valamint a munkánkra. Hogyan fejezhetjük ki a véleményünket úgy, hogy nem rohanunk le, nem bántunk meg senkit, de mégis eredményt érünk el úgy, hogy az mindenki számára elfogadható legyen és a munkafolyamatok javát is szolgálja? Ennek a legjobb módja, ha megtanuljuk mi az asszertivitás, gyakoroljuk és végül alkalmazzuk.

hrdoktor_1_asszertivitas_1.jpg

Mi is az asszertivitás?

Amikor kommunikálunk azt többféleképpen tehetjük meg, lehetünk agresszívak, passzívak, manipulatívak és asszertívak. Az agresszív kommunikáció az, amikor mások fenyegetésével, megrémítésével, kiabálással, erőszakos gesztusok kíséretében mindenáron keresztülvisszük a saját akaratunkat. A passzív forma ennek éppen az ellenkezője, visszafogottság, megalázkodás és saját érdekeink háttérbe szorítása jellemzi, annak érdekében, hogy elkerüljük a konfliktusokat, vagy megfeleljünk másoknak. Manipulatív viselkedés során pedig kisebb-nagyobb hazugságokkal, álkifogásokkal, az érzések nem őszinte kifejezésével irányítunk másokat. Asszertív közlésforma segítségével őszintén és egyenes módon fejezzük ki, mi az, amit szeretnénk és nem szeretnénk, kiállunk a véleményünkért és magunkért, kompromisszumképesek vagyunk, úgy, hogy mások érzéseit, gondolatait sem szorítjuk a háttérbe.

Miért legyünk asszertívak a munkahelyünkön?

Az asszertív viselkedés sokaknak nehezebben megy a munkahelyen, hiszen a kollégákkal nincs olyan szoros kapcsolatuk, mint barátaikkal, családjukkal. Ezt a fajta gátlást viszont célszerű levetkőzni, hiszen időnk legnagyobb - vagy legalábbis jelentős – részét munkánkkal töltjük, és életünk egyik meghatározó területe. A nyílt egyenes párbeszéd segítségével elkerülhető, hogy egyes konfliktusok megoldását addig halogassuk, amíg az felszínre nem tör valamilyen heves vita formájában. Az is megtörténhet, hogy két kolléga, vagy csapat viszonya annyira megromlik, ami már rontja a kompromisszumkészségüket, hiszen ilyenkor megjelenhet a „csak azért is” gondolkodásmód. Ezzel szemben, ha egymás érdekeit is szemmel tartjuk a problémák megoldása során, akkor erősödik a csapatszellem, egyre gyorsabban és hatékonyabban sikerül megoldani a konfliktusokat és a munkában adódó nehézségeket is. Érdemes tehát a megoldásorientált viselkedésre törekedni, mely alapja az asszertivitás!

Ezt tegyük, ha asszertívan akarunk viselkedni!

Ha valakinek negatív visszajelzést akarunk adni, akkor a bírálathoz válasszuk ki a megfelelő időpontot és helyet, valamint tervezzük meg mit akarunk mondani, így elkerülve, hogy félreérthetően fogalmazzunk, vagy mást mondjunk, mint szeretnénk. Egyszerre csak egy dologra fókuszáljunk, ne ilyenkor akarjunk minden apróságot előhozni. Készüljünk fel arra, hogy a bírálatot a legtöbb ember rosszul fogadja. Fontos e mellett az is, hogy általánosítás helyet „én-üzeneteket” közöljünk, csak saját nevünkben fogalmazzuk meg a nehézséget. Kerüljük a vádaskodást, illetve soha se várjuk el a másiktól azt, hogy tudja minden gondolatunkat. Amellett, hogy megfogalmazzuk mi is a probléma, és azt is, hogy ez számunkra hogyan esik, mi az, amit kivált belőlünk, lehetőségünk van arra, hogy közös megoldást, megoldásra opciókat javasoljunk az illetőnek.

hrdoktor_2_asszertivitas_2.jpg

Abban az esetben, ha mi kapunk negatív visszajelzést, kérjünk időt az elhangzottak átgondolására. Ellenőrizzük, hogy jól értettük-e a bírálatot és jogosnak tartjuk-e. Amennyiben egyetértünk a kritikával, akkor ezt ismerjük el és tegyük hozzá, min fogunk változtatni, vagy kérdezzük meg, mit csináljunk másként. Ha nem értünk egyet, akkor magabiztosan utasítsuk vissza a bírálatot. Figyeljünk arra, hogy ne torzítsuk az igazságot azért, mert rosszul esett, amit hallottunk, de ne is legyünk passzívak, és fogadjunk el minden bírálatot azért, mert más mondta.

Hála és elismerés

A hálaadás az egyik legjobb módja, hogy jó érzéseinket másokra is kisugározzuk, az elismerés pedig mindenkinek jól esik. Ha dicsérünk valamit, akkor az legyen konkrét dolog, ne általánosságokat mondjunk. Fontos, hogy ne tartsuk magunkban a pozitív visszajelzéseket se, mert ezzel sokat tehetünk a harmonikus és produktív munkahelyért.

A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusainak közreműködésével készült el.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr5618037018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása