HRDoktor

Ezek a rossz minták árthatnak a férfiaknak

2021. március 29. - hrdoktor

Bár keveset beszélünk róla, a férfiakra is számos elvárás nehezedik, amelyeket a társadalom támaszt velük szemben.

hr-1_4.jpg

Bármekkorát is változott a világ az elmúlt évtizedekben, valami mégis állandó maradt. Az emberek nagy része továbbra is úgy gondolja, hogy a családban elsősorban a férfi feladata, hogy az anyagiakról gondoskodjon. Egy néhány évvel ezelőtti magyarországi kutatásban a megkérdezettek szinte száz százaléka azt vallotta, hogy főleg a férfi dolga, hogy kenyeret tegyen az asztalra. Azzal azonban már csak a válaszadók fele értett egyet, hogy az apáknak aktívan részt kellene vállalniuk a gyermekgondozásban is.

Ebből következik, hogy Magyarországon még mindig erősen nehezednek a férfiak vállára bizonyos anyagi és karrierrel kapcsolatos elvárások. Ezen szempontok alapján sikeresnek tartott férfinek 30 éves kora után van saját lakása, vagy legalább nem okoz gondot neki egy albérlet fenntartása, van autója, ki tud fizetni egy nyaralást vagy bármilyen esetleg felmerülő nagyobb kiadást. Ha valakinek gondot okoz a szakmájában elhelyezkedni, jól fizető munkát találni, ha még szüleivel vagy más lakótársakkal lakik, ha nincs autója, akkor könnyen rásüthetik a címkét, hogy „lúzer”. (A nőkkel szemben kevésbé erősek az anyagi típusú elvárások, ők általában másféle, például a megjelenésükkel kapcsolatos nyomás alatt vannak.)

Az „igazi férfi” nem sír

Az anyagiak mellett vannak más típusú elvárások is, amelyeknek a hagyományos férfieszmény szerint meg kellene felelni. Ilyen például az a már a kisfiúkkal szemben is megjelenő (a későbbiekre nézve fájdalmas érzelmi nehézségeket okozó) igény, hogy egy „igazi férfi” nem mutatja ki az érzéseit, nem sír, a környezete nem láthatja elesettnek, összetörtnek, bizonytalannak, esendőnek. A „férfias férfi” ezen elavult nézet szerint függetlenül a szakmájától vagy a valódi érdeklődési körétől képes arra, hogy megjavítson ezt-azt a ház körül, jól vezessen autót, érdekeljék a sportok, lehetőség szerint ügyes is legyen bennük. Az elvárások érintik a párkapcsolatok és a szexualitás területét is: a férfi hangulatától függetlenül mindig készen áll a szexre, állandóan a nőkön jár az esze, sosem lehet fáradt vagy unott, ha hódításról van szó. Mondanunk sem kell, hogy ezek a sztereotípiák cseppet sem könnyítik meg a realitással való kapcsolódást, vagyis a valódi igények őszinte megélését és kifejezését.

A „férfias férfi” képéhez a fentiek mellett hozzátartoznak bizonyos, kifejezetten veszélykereső magatartásminták. Férfiasnak tartjuk az extrém sportokat, a gyors autók iránti szenvedélyt, a férfiaktól sokkal inkább elfogadjuk a dohányzást, az alkoholfogyasztást, az egészségtelen étkezést vagy a szerencsejátékok iránti érdeklődést. Egy nő megengedheti magának, hogy kifejezetten egészségtudatosan éljen, rendszeresen járjon szűrővizsgálatokra, odafigyeljen arra, hogy sok zöldséget és halat egyen, de ha egy férfi él ugyanígy, akkor könnyen megkaphatja, hogy gyenge, hipochonder, nyámnyila.

Több alkohol, kevesebb orvosi vizsgálat

A káros hiedelmek, berögződött, merev családi minták, és más társadalmi jelenségek következtében nem meglepő, hogy a férfiak gyakrabban esnek áldozatul daganatos, szív- és érrendszeri megbetegedéseknek, vagy a légzőrendszer kóros elváltozásainak. Gyakoribbak körükben a dohányzással és az alkoholfogyasztással kapcsolatos megbetegedések, ahogy a közlekedési balesetek áldozatai között is több a férfi. A bűncselekmények elkövetői és áldozatai között is többen vannak, mint a nők. Mivel a munkahelyük megtartását, a munkahelyi versenyt is fontosabbnak tartják, nemcsak anyagi, hanem önbecsülési okokból is, többen esnek áldozatul a stressznek, a tartós fesztültségnek is közülük.

hr-2_4.jpg

Annak, hogy a nők tovább élnek, mint a férfiak, a genetikán, és a fenti életmódbeli különbségeken túl még egy fontos oka van. Bármilyen orvosi ellátásról van szó, a háziorvostól a fogorvosig bezárólag, a nők mindegyiket jóval többször veszik igénybe. Ha egészségesek, akkor sokkal többször és többféle szűrésre mennek el, ha pedig betegek, akkor hamarabb keresik fel az orvost a panaszaikkal. Egy közelmúltbeli hazai felmérés szerint a megkérdezett nők 80 százaléka volt háziorvosnál, 66 százaléka valamilyen szakorvosnál, 40 százaléka pedig fogorvosnál a kutatást megelőző egy évben. Ezzel szemben száz férfiból csak 71 ment háziorvoshoz, 52 szakorvoshoz és csak 35 fogorvoshoz ugyanennyi idő alatt.

Az úgynevezett toxikus maszkulinitás, vagyis a hagyományosnak tartott férfiképnek való megfelelés kényszere tehát sokat árthat a férfiaknak. Azonban megfelelő önismerettel és önbizalommal kiválaszthatják azokat a tulajdonságokat, elvárásokat, amelynek meg tudnak és meg is akarnak felelni, és elhagyhatják azokat, amelyekkel nem tudnak azonosulni. Ezek a választások és felismerések nem egyszerűek, és előfordulhat, hogy pszichológus szakember bevonása is szükséges lehet, aki segíteni tud a mélyebb önismeret elsajátításában. Ahogy egyre több férfinek lesz meg a bátorsága ehhez, úgy gyengülnek a velük szemben támasztott irreális vagy idejétmúlt elvárások.

A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusainak közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr7416483468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tatárfejű kutya 2021.03.29. 17:32:30

és a munkahelyi balesetek is döntő részben a férfiakat érintik!

murray 2021.03.29. 17:37:24

A nők azért élnek tovább mert nincs feleségük.

Bambano 2021.03.29. 17:55:10

"Azonban megfelelő önismerettel és önbizalommal kiválaszthatják azokat a tulajdonságokat, elvárásokat, amelynek meg tudnak és meg is akarnak felelni, és elhagyhatják azokat, amelyekkel nem tudnak azonosulni.": akkor kiválasztom azt, hogy nem érdekelnek az áltudományos tanácsok, mint ez itt.

Medgar 2021.03.29. 18:23:53

Valaki mesélje már el miért kell erőltetni a sírást? Segít a probléma megoldásában? Jobb lesz tőle? Egyébként meg apám temetésén sírtam, kijött pár könycsepp a fiam születésénél, de miért kéne a sarokban pityeregnem?

Bambano 2021.03.29. 18:27:21

@Medgar: engem az érdekelne jobban, hogy "az egészséges szervezet szakértője" alcímű blogon erőltetik a sírást, akkor szerintük az normális, ha a munkahelyen sírnak?

a munkahelyeket adó vállalatok versenyben vannak. következésképp a munkahelyeken is verseny van, nem kozmólányok picsogása.

kvadrillio 2021.03.29. 22:31:12

egy francokat !!! a nő hozza világra a gyermeket. ő gondozza,ha beteg. Megtanulja a betegségeket, a tüneteket, a GYEREKÉT ÉS A férjéét is ! Megtanulja a tüneteket és azt is, hogyan és mivel, milyen gyógyszerekkel kezelje a bajokat. Mert Ő az anya, akire ilyenkor SZÜKSÉG VAN ! EZÉRT ÉL Ő TOVÁBB, MERT TUDJA, HOGY MIT KELL CSINÁLNI,. HA VALAKI MEGBETEGSZIK. AZT IS TUDJA NAGYJÁBÓL, HOGYAN KELL KIVÉDENI A BETEGSÉGEKET, EZÉRT HARCOL SOXOR A FÉRJE EGÉSZSÉGÉÉRT IS.(A GYEREKBETEGSÉGEKET ALAPOSAN VÉGIGKÍSÉRI, MEGTANULJA KÖNYVEKBŐL, AZ ORVOSOK ELMONDÁSÁBÓL...). SAJÁT MAGÁRA IS EZÉRT VIGYÁZ, MERT TUDJA SZÜKSÉG VAN RÁ...... jahhh, hogy még az is elvrárás, hogy csinos legyen bármely helyzetben....jahhh...

a férfiak kényelmesebbek,lustábbak, önzőbbek, énközpontúabbak...és a szenvedélybetegségekre fogékonyabbak.....

degreen 2021.03.30. 06:52:59

@kvadrillio: most hogy megtudtuk, hogy minden nőben egy osztrák háziorvos és egy spártai harcos leledzik, vedd be a rivotrilodat.

metal · http://electric.blog.hu 2021.03.30. 09:57:38

"Ha valakinek gondot okoz a szakmájában elhelyezkedni, jól fizető munkát találni, ha még szüleivel vagy más lakótársakkal lakik, ha nincs autója, akkor könnyen rásüthetik a címkét, hogy „lúzer”. "
Most gonosz leszek (vagy igazolom a posztolót), de igen az ilyen ember LÚZER:)

kvadrillio 2021.03.30. 22:51:31

@degreen: tooooood, hogy aki rivotrillllt szed előbb-utóbb ÖNGYILKOS LESZ ???%! ne szeddd ! !!!

kvadrillio 2021.03.30. 22:52:32

@metal: HA NINCS AUTÓJA.......AUTÓT IQ NÉLKÜL IS LEHET..., LÁSD A BERKI SEGGFEJET ! :o)))

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2021.04.02. 09:48:54

@tatárfejű kutya: A munkahelyi balesetek többsége veszélyes gépek kezeléséhez kötődik, az ezekhez kapcsolódó munkakörökben több a férfi. Lásd még nemi arányok a kohászok és az irodai asszisztensek között...

@metal: Vajon a 30-40 év közötti magyarok mekkora része lúzer szerinted? A többségük?

@Csodálatos Kovács Lajos: Gondolom a toxikus feminitás az, ha egy nő meg akar felelni a hagyományos női ideálnak: mindig csinos, szereti a férjét, gyerekeket nevel, süt-főz, takarít, végzi a házimunkát, nem érdekli a saját karriere és a fizetése.

metal · http://electric.blog.hu 2021.04.05. 08:35:29

@Online Távmunkás: Jó kérdés, az én ismertségi körömben, elég kevesen vannak.
süti beállítások módosítása