HRDoktor

6 tipp a pihentető alvásért

2018. november 27. - hrdoktor

Sokan szenvednek attól, hogy hiába szánnak elegendő időt az alvásra, mégis képtelenek kipihenni magukat, nehezen alszanak el, nyugtalanul, sokszor felriadva töltik az éjszakát. A pihentető alvásért jó előre, napközben tehetünk a legtöbbet.

adult-bed-bedroom-1524232.jpg

Egy felnőtt ember alvásigénye napi 7-8 óra, ennyi kell ahhoz, hogy a szervezete a napi igénybevétel után fizikailag és mentálisan regenerálódjon, az izmai, idegei ellazuljanak, az anyagcseréje, hormonháztartása megfelelően működjön, sejtjei energiával töltődjenek fel. Az alvás mennyisége mellett fontos a minősége is: akkor a legpihentetőbb, ha lefekvés után hamar elalszunk, több órán keresztül felriadás nélkül alszunk, és eközben eljutunk a mélyalvás fázisába is. Egy-egy alkalmi éjszakázás nem okoz gondot, de a tartós alvászavarokkal már foglalkozni kell. A felhalmozódó alváshiány ugyanis súlyos testi-lelki következményekkel járhat, rontja a koncentrációs képességet, a memóriát, a szellemi és fizikai teljesítőképességet, a pszichés állapotot, és előbb-utóbb egészségromláshoz vezet, több súlyos testi betegség (például a diabétesz, a szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás) kialakulását is elősegíti. Hogy ezt elkerülhesse, néhány alvást segítő tippet gyűjtöttünk össze.

1) Nézzen szét a hálószobában!

Az egészséges hálószoba csendes, elsötétíthető, bensőséges hangulatú, nyugalmat, biztonságot árasztó, a lakás többi helyiségénél néhány fokkal hűvösebb. A fekvőhely legyen a gerincet kímélő, kényelmes, de nem süppedős, nem túl kemény és nem is puha, természetes anyagból készült, jól szellőző, könnyű ágyneművel.

2) Vigyen rendszert alvási szokásaiba!

Legjobb, ha minden este rendszeresen, nagyjából ugyanabban az időben tér nyugovóra, és ezt lehetőleg következetesen hétvégén is ajánlatos betartani.

3) Kerülje, oldja a stresszt!

A túl sok napközbeni, munkahelyi stressz kihathat az esti elalvásra is. Törekedni kell ezeket a stresszfaktorokat a lakás, de legalább a hálószoba ajtaján kívül hagyni. Nem szerencsés elalvás előtt a félbehagyott munkákon, másnapi feladatokon töprengeni, netán ágyba is bevinni valami „átfutnivaló” dokumentációt. Keresni kell valami személyre szabottan használható stresszoldó technikát vagy más lazító tevékenységet. Ez lehet meditáció, relaxálás, jóga, agykontroll, egy jó könyv, séta vagy beszélgetés, meleg kádfürdő is. Stressz ellen jót tehet egy meleg kamilla vagy citromfű tea is.

4) Alváshoz zárja ki a külvilágot!

Ajánlatos alváshoz készülődve kikapcsolni – méghozzá teljesen, hogy a kis jelzőlámpáik se világítsanak - a tévét, számítógépet, laptopot, sőt, a mobiltelefont is. Nagyon rossz szokás ez utóbbit a hálószobába is bevinni, hiszen ezzel a napközbeni stresszt, a legkülönfélébb ügyeket, megoldandó problémáinkat is ébren tartja. Nem tisztázott az sem, hogy a bekapcsolt készülékek miatti elektroszmognak milyen hatása van az emberi szervezetre. Sokan tévénézés közben igyekeznek elaludni, de a mozgó, vibráló fények éppen ellenkezőleg hatnak.

5) Alvás előtt néhány órával már kerülje a serkentőket!

A koffeintartalmú ételek, italok, a csokoládé, a kávé, kóla, az energiaital még több órával a fogyasztása után is serkentő hatású. Bár látszólag nyugtató hatású, de vízhajtó, élénkítő tulajdonságai miatt jobb kerülni a lefekvés előtti alkoholfogyasztást és a dohányzást is. Közvetlenül lefekvés előtt nem tanácsos enni sem, és jobb kerülni az intenzív fizikai, illetve az erős összpontosítást igénylő szellemi munkát is.

Mozogjon, de nem mindegy, mikor, mert az is serkentő hatású: a rendszeres edzést jobb néhány órával a lefekvés tervezett ideje elé időzíteni.

6) Kérjen segítséget!

Az alváson sokat javíthat az alvási szokások és körülmények megváltoztatásával, de az alvászavarok hátterében más problémák, testi betegségek és pszichés gondok is állhatnak. Ezért állandósult alvási nehézségek esetén szakszerű segítséget kell kéni: tanácsos felkeresni alváslabort vagy szomnológiai szakrendelést.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr6514393726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása