Ikigai: egy japán kifejezés, amely az élet értelmét, célját, boldogságát, tartalmát jelöli. Összefoglalja mindazt, amiért érdemes reggel felkelni, és kitartóan tevékenykedni egész nap, úgy, hogy a lehető legtöbb örömet találjuk benne. A japánok a hosszú élet egyik titkának is tartják, amit ismerni egyáltalán nem csak a távol-keleti kultúrkörben élők számára érdemes.
Még a Japánt egyáltalán nem ismerő európaiak érdeklődését is felkeltheti két olyan japán sajátosság, ami a nyugati életstílustól kirívóan eltér. Egyik a japánok szigorúan hierarchikus, fegyelmezett, szabályozott munkakultúrája, amelyben a kimerülésig végzett túlmunka sem ritka, a másik pedig, hogy Japánban van a világ egyik Kék zónája, ahol a leghosszabb életű emberek élnek. Egyes kutatók szerint mindkét sajátossághoz, a japánok különleges munkamoráljához és a világviszonylatban kiemelkedő élettartamhoz is hozzájárul a sajátosan japán élet- és boldogságfelfogás, az ikigai szemléletmód.
Életünk értelme, amiért felkelünk reggel: az ikigai
Az ikigai japán kifejezés két szóból áll: az „iki” az életet és a „gai” pedig értéket, értelmet jelent. Rokon értelmű a boldogság szóval, de jelentős különbség, hogy ikigaival még rossz, boldogtalan állapotunkban is rendelkezünk, akkor is érdemes várni a jövőt, hiszen az életünk akkor is szolgál értékekkel, örömökkel. Sőt, a japán életfelfogás szerint a hétköznapi kis örömök összeadódva több életre elegendő értéket, tartalmat nyújtanak.
Mi minden jelent értéket az életben eszerint a szemléletmód szerint? A nyugatiak számára a japán pszichológusok úgy magyarázzák, hogy az ikigai része mindaz, amire a következő négy tulajdonság egyaránt érvényes: amit szeretünk, amiben jók, sikeresek vagyunk, amire a világnak szüksége van, és amiért fizetnek minket. Halmazábrán jól látható, hogy ahol ez a négy halmaz fedi egymást, az adja az egyéni ikigait. (Kép)
Aki tehát szeretné megtalálni a saját ikigaiját, az tegye fel magának a következő négy kérdést, és írja össze a válaszokat:
Mit szeret?
Mit csinál különösen jól?
Mi az, amiért fizethetnek Önnek?
Mire van szüksége a világnak, mi iránt van kereslet?
Azok a tevékenységi körök, amelyek több kérdésnél is szerepelnek, irányt adhatnak.
Aki megtalálja a saját ikigaiját, az elégedett, boldog, tartalmas életet élhet, sőt, hosszabb életű is lehet.
Jó tudni, hogy az ikigai változhat, alakítható, hiszen „újratervezésre” is szükség lehet.
Ha valakinek az adott tevékenység betölti az életét, annak számára nagy megrázkódtatást jelent, ha abba kell hagynia. Így például a nyugdíjazás nagy veszteséget és ürességet eredményezhet azoknak, akik saját ikigaijuk szerinti munkát végeztek. Például a sportolóknak a pályafutásuk abbahagyása után újra meg kell keresniük a további életüknek értelmet adó tevékenységüket, egyéni életcéljukat.
A hosszú élet egyik titka
Japánban kiemelkedően magas a várható életkor: 87 év a nők és 81 a férfiak számára. Okinawa szigete pedig egyike a Kék zónáknak, ahol különösen sok a százéven felüliek száma. A hosszú élet titkait kutatók (köztük Dan Buettner, a Kék zónák c. kötet szerzője) összefüggést találtak az ikigai szemlélet és a hosszabb élet között. Azt tapasztalták, hogy a Kék zónák lakói (Okinawán, Szardíniában, a kaliforniai Loma Lindán és a Nicoya-félszigeten is) idős korukban is tevékenyek, a munkájukat kedvvel és hozzáértéssel, a közösségük hasznára, annak megbecsülését élvezve végzik, vagyis a megtalált ikigai segíthette őket a magas életkor elérésében.
Az életcél megtalálása mellett ezekben a zónákban más életmódi tényezők is megfigyelhetők voltak, ezek együttesen adhatják a hosszú élet titkát, segíthetnek a testi-lelki egészség megőrzésében. Ilyen a rendszeres mozgás a friss levegőn, például a saját kertben, a lelki béke, az egészséges táplálkozás, és egy közösséghez való tartozás, az annak érdekében végzett tevékenység.
Háttér:
http://www.bbc.com/capital/story/20170807-ikigai-a-japanese-concept-to-improve-work-and-life
https://www.filter.hu/cikkek/2018/04/20/628/ikigai-milyen-cellal-kelsz-fel-reggelente