A csendes vakációzás egy olyan munkahelyi trend, amikor az alkalmazottak titokban vesznek ki szabadságot anélkül, hogy a munkaadójuk számára hivatalosan bejelentenék. A nyáron a szokásosnál is nagyobb népszerűségnek örvendő irányzat követői előre ütemezett e-mailek küldésével, automatikus válaszok és rendszeres egérmozgás beállításával teremtenek olyan látszatot, mintha éppen dolgoznának, miközben valójában pihennek vagy más szabadidős elfoglaltságuknak, hobbijuknak hódolnak éppen.
Az idei évben még inkább erősödnek a „csendes” jelzővel kezdődő trendek a munkahelyi környezetben. A csendes munkaerő-felvétel, a csendes elbocsátás és a csendes felmondás után a nyári időszakban a csendes vakációzás jelensége a leginkább felkapott téma.
Kik és miért alkalmazzák a csendes vakációt?
A csendes vakációzás a millenáris és a Z generáció körében népszerű munkahelyi trend. Ez a két csoport teszi ki jelenleg az aktív munkaerő 40%-át, ezért a jelenség széles körben elterjedtnek mondható. A csendes vakációzás lényege, hogy a munkavállalók a főnökük és a kollégáik értesítése nélkül, titokban mennek szabadságra, végeznek szabadidős tevékenységet vagy vesznek részt családi programon, és úgy állítják be, mintha ez idő alatt otthonról, távmunkában dolgoznának.
Ezt a látszatot különböző innovatív módszerek alkalmazásával képesek fenntartani. Automatikusan ütemezik, beidőzítik az emaileket, így olyan időpontban is képesek munkahelyi levelet küldeni, amikor valójában nem a munkával, hanem családjukkal vagy kedvelt szabadidős tevékenységükkel foglalkoznak. Egy másik gyakran alkalmazott megoldás az automatikus egérmozgatás, aminek segítségével akkor is aktívnak tűnnek, amikor éppen kikapcsolódnak, pihennek.
A csendes vakációzás terjedésének oka, hogy az Y és Z generációs munkavállalók saját bevallásuk szerint szorongást éreznek, amikor hivatalos úton kell szabadságot kérniük. Attól félnek, hogy feletteseik és kollégáik lustának és naplopónak tartják majd őket, problémát okoznak a helyettesítésük megoldásával vagy éppen rájönnek, hogy az ő hozzáadott munkájuk nélkül is jól működnek a folyamatok, azaz kiderül, hogy az év többi napján sincs szükség a munkájukra.
A Harris felnőttkorú amerikai munkavállalók körében végzett felmérésének eredménye szerint az Y-generációs munkavállalók 37% és a Z-generációs munkavállalók 24%-a volt már szabadságon anélkül, hogy erről értesítette volna a főnökét vagy a kollégáit.
Csendes vakációzás a munkavállalók szempontjából
Az Y és Z-generációs munkavállalók többnyire azért döntenek a csendes vakációzás megkockáztatása mellett mert gyakran éreznek megfelelési- és teljesítménykényszert a munkahelyi környezetben, nagynak érzékelik a munkahelyi nyomást és magas szintűnek a munkahelyi stresszt. A teljesítménykényszer érzése miatt a fiatalabb generációk tagjai jellemzően munkaidőn túl is folyamatosan elérhetőek és rendszeresen túlóráznak, így nem marad elegendő idejük a pihenésre és feltöltődésre, gyakran tapasztalják magukon a kiégés jeleit.
A csendes vakációzás oka nem a kevés fizetett szabadság, hiszen az Y-generációs munkavállalók 83%-a és Z-generációs munkavállalók 89%-a számolt be arról, hogy nem használja ki a számára biztosított szabadnapokat. A csendes vakáció jelenség mögött sokkal inkább az áll, hogy az Y-generációs munkavállalók 61%-a és Z-generációs munkavállalók 58%-a saját bevallás szerint szorong, ha hivatalos úton kell szabadságot kivenniük. Félnek, hogy az idősebb generációk tagjai elítélik és lustának, munkakerülőnek titulálják őket emiatt. Ráadásul úgy tartják, hogy a szabadság hivatalos úton történő kivétele negatív hatással lehet az előléptetésükre, a fizetésemelésükre és a jövőbeni karrier kilátásaikra.
Ugyanakkor fontos számukra a munka-magánélet egyensúly fenntartása, így a csendes vakációzás mellett döntenek, ami lehetőséget biztosít számukra a lelkiismeretfurdalás-érzet nélküli kikapcsolódásra.
Csendes vakációzás a munkaadók szempontjából
A munkaadók körében érthető módon kevéssé népszerű a csendes vakációzás, és mindent megtesznek azért, hogy alternatív megoldásokkal sikerüljön az egyre népszerűbbé váló trendet visszaszorítani. A legnagyobb kihívást az jelenti számukra, hogy a csendes vakációzás következtében nehéz nyomon követni az alkalmazottak valós munkaidejét és munkateljesítményét.
Ugyanakkor fontos, hogy a munkáltatók felismerjék, hogy a csendes vakációzás alapvetően nem a munkakerülésről, hanem sokkal inkább a munkavállalók mentális és fizikai egészségének fenntartásáról szól. A munkáltatóknak érdemes figyelnie az Y és Z-generációs munkavállalók visszajelzéseire és sajátos igényeire, hiszen a munkavállalói jóllét, az alkalmazottak kiegyensúlyozottsága hosszú távon mindkét fél számára előnyös. A munka és a pihenés közötti egyensúly fenntartása az alkalmazottak és ezen keresztül a vállalat hatékonyságának és eredményességének növekedéséhez vezet.
Mit tehet a munkaadó a csendes vakációzás megelőzése érdekében?
Biztosítsunk rugalmas munkaidőt! Engedélyezzük az alkalmazottak számára, hogy rugalmasan oszthassák be a munkaidejüket, ezáltal is segítve a munkavállalót abban, hogy érezze a munkája feletti kontrollt. Így az jobban illeszkedik majd a saját életritmusukhoz és családi kötelezettségeikhez, ami segíthet csökkenteni a rájuk nehezedő nyomást és oldani a szorongásukat.
Támogassuk a munkavállalók mentális egészségét! Végeztessünk évente pszichoszociális felmérést a munkavállalóink körében, szervezzük rendszeresen az alkalmazottak mentális egészségét támogató programokat, például pszichoedukációs előadásokat, stresszkezelési vagy autogén tréningeket, esetleg meditációs foglalkozásokat, hiszen a tartóssá váló környezeti stressz csökkenti az egyéni hatékonyságot, ami a vállalati teljesítmény visszaeséséhez vezethet.
Járjunk elől jó példával! Működőképes módszer, ha a vezető beosztásban lévők saját maguk is a munkavállalók által látható formában kérnek szabadságot, vesznek ki szabadnapokat, hogy ezzel is példát mutassanak. Emailben is állítanak be szabadság üzenetet, amelyben egyértelműen jelzik, hogy mettől meddig tartózkodnak szabadságon, ez idő alatt csak korlátozottan vagy egyáltalán nem elérhetőek, és hogy kik helyettesítik őket a távollétük alatt. Így a munkavállalók kevésbé érzik kellemetlennek, ha ők maguk is hasonló képpen járnak el, és hivatalos úton vesznek ki szabadságot.
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.