Szinte fizikai ellenállást érez valamelyik sürgős munkahelyi teendője láttán, és igyekszik valami ürüggyel elhalasztani vagy egy másik munkát előbbre sorolni?
Bár alkalomadtán joggal hivatkozunk a körülményekre, időhiányra, leterheltségre, más okokra, mégis a feladatok „tologatásának” gyakran lehet az az oka, hogy valami miatt félünk belevágni az adott munkába. Van, amikor a feladat egésze, máskor csak annak egy része okoz gondot: túlontúl fárasztónak, túl nagy kihívásnak ígérkezik, nem fér bele a kapacitásunkba, vagy szívesen elkerülnénk, hogy nekünk kelljen döntenünk benne.
Elvárások kívül-belül
Feszültség keletkezhet bennünk például amiatt, hogy úgy érezzük: elvárják tőlünk, hogy simán menjen minden, hogy hamar, rutinosan intézzük el a feladatot, közben viszont magunkban sem vagyunk elég biztosak. Az elvárások ilyenkor nem is biztos, hogy valójában feletteseink felől érkeznek, hanem sokszor belül állítunk magunknak ilyen magas mércéket.
A halogatást ilyen módon nem csak külsőnek vélt elvárások, hanem saját maximalizmusunk, tökéletességre törekvésünk is kiválthatja, mivel ilyenkor nem engedjük meg magunknak a hibázás lehetőségét, ugyanakkor másoktól segítséget kérni is restellünk.
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy mind a kudarcnak megélt helyzetek, mind a felsorolt helyzeteken keresztül is visszaköszönő krónikus stressz jelentős szerepet játszhat a kiégés folyamatában, mely már nem csak munkahelyi, hanem komplex, a legtöbb életterületünkre kiható jelenség, amit érdemes elkerülni.
6 tanács, amivel szorongásunkról a feladatra irányíthatjuk a figyelmünket
1. A legelső teendő átgondolni, mi az oka, hogy bizonyos feladatainkat egyre csak halogatjuk. Ha olyan okot találunk, ami valóban rajtunk kívül álló (például a feladatok aránytalan elosztása, szervezetlenség, információhiány stb.) akkor ezt a közvetlen felettesünkkel és a munkatársainkkal érdemes megbeszélni. Ha viszont belőlünk, szorongásunkból, önbizalomhiányból, tartós stresszből fakad a halogatás oka, akkor ezt felfedezve kereshetünk ezek enyhítésére önsegítő technikákat, illetve segítő szakemberhez is fordulhatunk. Gondoljuk át, mi okból választottuk ezt a munkát, munkahelyet, mi motivált minket és próbáljuk meg megkeresni újra a belső hajtóerőt feladataink elvégzéséhez.
2. Osszuk fel a feladatot több kisebb, könnyebben teljesíthető tennivalóra, és ezeket írjuk össze a napi teendő-listánkon! Átláthatóbb, tervezhetőbb lesz a napunk és átgondolhatjuk, melyik részfeladat megoldásához mire van szükségünk, és hamarabb jutunk sikerélményhez.
3. Minél jobban taszít egy feladat, annál nagyobb szükség van arra, hogy valamivel megízesítsük: kapcsoljuk össze valami örömtelibb, élvezetes tevékenységgel. Például egy monoton, fárasztó munkát feldobhatunk zenehallgatással, vagy egy kellemetlen telefont elintézhetünk szem- és fültanúktól távolabb egy séta közben.
4. Tervezzük meg gondosan a napi beosztásunkat és a feladatokra szánható időt! Jó szervezéssel megkímélhetjük magunkat az ismétlődő, időigényes feladatoktól, vagy legalábbis időt takaríthatunk meg. A feladatok közül különítsük el azokat, amelyekkel késésben vagyunk, azoktól, amelyek a napi rutinhoz tartoznak, és azokat is, amelyekkel előre dolgozhatunk.
5. Legyünk projekt-menedzserek: tűzzünk ki célokat, és ha nagyon szorít a cipő, ne restelljünk segítséget kérni, és keressünk olyan munkatársat, akivel meg lehet osztani a feladatot.
6. Szakemberek ajánlják az ún. tíz perces szabály betartását: a nagyobb munkára először csak tíz percet szánjunk, fussuk át, mi is vár ránk, gondoljuk át, hogyan oldjuk meg a feladatot, majd ezt az időt meghosszabbíthatjuk, de így akkor sem jelent frusztráló kudarcot, ha az első alkalommal ennél többet nem foglalkozunk vele.
A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusainak közreműködésével készült.