Az elvek és a jogszabályok szintjén már megvalósult a férfiak és a nők egyenlősége, a napi gyakorlat azonban mást mutat. Miközben a nők a férfiakhoz hasonlóan állnak helyt a munkaerőpiacon, egy sor, a régmúltban gyökerező társadalmi elvárásnak is meg kell felelniük. Hogyan egyeztethetők össze a konvenciók a 21. század valóságával?
Hosszú évszázadokig egyszerű volt a képlet: a férfiak feladata a kenyérkeresés, a nőké pedig a háztartás és a gyereknevelés volt. A felek nem méricskélték, hogy melyik mekkora terhet jelent, és sokáig nem is kérdőjelezték meg szerepeiket. A hagyományos nemi szerepek a 20. század folyamán lazulni kezdtek. A folyamatot egyfelől felgyorsította a második világháború okozta gazdasági kényszer is, a nőknek muszáj volt munkába állnia, hiszen a férfiak a fronton voltak. Másfelől a nők emancipációjáért folytatott mozgalmak jogegyenlőséget hoztak – alig több mint 100 éve például nem volt természetes, hogy nők is járhatnak egyetemre. Mára már a nők túlnyomó többsége ugyanúgy dolgozik, ahogy a férfiak. Csakhogy a munkaerőpiaci változást sokkal lassabban követték a nőkkel szembeni társadalmi elvárások változásai.
Egy nőnek tehát egyfelől ugyanúgy kell teljesítenie a munkahelyen, ahogy a férfiaknak. Egy bizonyos kor felett elvárás lehet, hogy stabil munkája vagy állandó jövedelme legyen. Ami a karrierépítést illeti, itt mintha lazábbak lennének a társadalmi elvárások, mint egy férfi esetében: egy nőtől ritkábban kérik számon, hogy mikor éri el ezt vagy azt a karrierlépcsőt.
Ezzel párhuzamosan a fiatal nőket egy másik elvárás is nyomasztja, ez pedig a családalapítás. Amíg egy huszonéves nő a tanulásra és a munkára koncentrál, addig nincs is gond, de ha harmincéves kora után is ez számára a prioritás, akkor gyakran kénytelen szembesülni azzal, hogy számonkérik rajta a “gyerektémát”. Ez sokaknál belső elvárás is: mivel mindenki tisztában van vele, hogy 35 éves kor felett egyre csökken a teherbe esés esélye, a nők jelentős része maga is úgy érzi, hogy igyekeznie kell az anyává válással. A gond csak az, hogy a gyerekvállalás időpontját egy sor külső, az egyéntől viszonylag független tényező befolyásolja: a párkapcsolat alakulása, az egészségi állapot, az anyagi helyzet és így tovább.
Ha pedig megtörténik a gyermekáldás, és a nő később visszatér a munkaerőpiacra, szembesülhet vele, hogy az igazi nehézségek ekkor kezdődnek. „Elég jó” anyának, feleségnek és munkaerőnek lenni ugyanis időnként embert próbáló feladat. A munkahelyi feladatok, határidők teljesítése és az óvodai, iskolai szünetek, a gyerekek betegségei miatti kihagyások összehangolása komoly kihívás. A gyerekek ellátásával és a háztartással kapcsolatos feladatok jelentik az úgynevezett második műszakot, azt a megközelítőleg azonos terhet, amit egy nőnek a fizetett munkán túl is el kell látnia. Magyarországon emiatt a nők évente átlagosan 39 nappal többet dolgoznak, mint a férfiak.
Ezek mellett először az Egyesült Államokban, majd később a világ többi részén is egyre gyakrabban írtak az úgynevezett „harmadik műszakról”, vagyis azokról az elvárásokról, amelyek a nők külsejével kapcsolatban vannak jelen a társadalomban: nem elég csupán ápoltnak lenni, bizonyos munkahelyeken elvárás a karcsúság, hogy a nők szülés után minél hamarabb nyerjék vissza az alakjukat, legyenek jól öltözöttek, szépen sminkeltek és így tovább. Ez azonban megint csak időt, pénzt és energiát vesz igénybe, amiből egy dolgozó anyának egyre kevesebb van. Emellett fontos megvizsgálni egyénenként, saját magunkban is, hogy ezek az elvárások mennyire reálisak. Mennyiben találkozunk ezekkel a környezetünkben, ill. mennyiben állítunk könyörtelen mércéket akár saját magunknak? Ha ez utóbbival találkozunk, vagyis úgy érezzük, hogy időnként túl nagy nyomást helyezünk magunkra, akkor ezzel érdemes lehet akár pszichológushoz fordulni, hiszen egy terápiás folyamatban ezekkel a témákkal jól lehet dolgozni.
Kérdés, hogy mit lehet még tenni az elvárások és feladatok súlya alatt időnként szenvedő nők érdekében? A teljesen konzervatív válasz erre az lenne, hogy a nők legyenek elsősorban anyák és feleségek, maradjanak távol a munkaerőpiactól, vagy legfeljebb részmunkaidőben dolgozzanak. Csakhogy ez sok helyen, így Magyarországon is távol esik a családok anyagi lehetőségeitől. Másfelől a nők jelentős része szereti a munkáját, és különösen az azzal járó anyagi függetlenséget. Nem azért tanultak, öltek bele rengeteg időt és energiát a képzésükbe, hogy ne kamatoztassák azt később.
A megoldás inkább a feladatok igazságosabb, arányosabb elosztása lenne. Ha a férfiak nagyobb részt vállalnak a gyereknevelés és a háztartás feladataiból, az a kutatások szerint nemcsak a nők karrierjére, hanem az otthoni légkörre, sőt, a vállalt gyerekek számára is hatással van. Azokban az európai országokban, ahol a férfiak és a nők arányosabban osztják meg az otthoni feladatokat, magasabb az egy nőre jutó gyerekszám, mint ott, ahol a háztartás nagyrészt az anyákra marad. Ráadásul a kisebb karriernyomás, és a családi életben való aktívabb részvétel jó hatással van a férfiak egészségére, mentális állapotára is. Merjünk egymás között beszélni a feladat-megosztásokról, a saját igényeinkről és szükségleteinkről, hiszen így tudunk hosszú távon kiegyensúlyozottabb mindennapokat teremteni.
A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusainak közreműködésével készült.
