HRDoktor

Alig járnak a magyar férfiak rákszűrésre

2020. november 02. - hrdoktor

Új hagyományként minden év novemberében a férfiak egészsége kerül főszerepbe. Magyarországon ez különösen aktuális téma, ugyanis rákstatisztikáink elszomorítóak, holott a rákos halálozások jelentős része szűréssel megelőzhető lenne.

hrdoktor-rakszures-01.jpg

Magyarországra nézve elkeserítő adatok láttak nemrég napvilágot az Eurostat idén megjelent regionális évkönyvében. Eszerint az egész Európai Unióban egy magyar régióban, egészen pontosan a Közép-Dunántúlon a legnagyobb a rákbetegség miatt bekövetkező halálesetek száma. 100 ezer lakosra 364 ilyen haláleset jut, aminél rosszabb statisztikát egyik tagállamban sem mértek. Az EU-s átlag egyébként 257, vagyis százezer embere ennyi rák miatti haláleset jut. 2016-ban az egész EU-ban 4,5 millióan haltak meg, ennek körülbelül a negyede köthető a rákhoz – a hosszú átfutás miatt az jelentette meg mostani kiadványát az Eurostat a 2016-os adatok alapján.

A Közép-Dunántúl mellett egy sor olyan magyar régió akad, ahol szintén rendkívül rosszak a rákstatisztikák. A Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúlon, az Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon is az EU-s átlagot meghaladó, 300 feletti a százezer lakosra jutó rák miatt bekövetkező halálozás. A Közép-Dunántúl mellett kiemelkedően rossz a helyzet Észak-Magyarországon is. A 65 év alatti korosztályban itt a legrosszabb a rák miatt bekövetkező halálozási arány. 100 ezer lakosra 147 ilyen haláleset jut, míg a legjobb adat az unióban csak 45, ezt Svédország legészakibb régiójából jelentették.

Abban nincs különbség az uniós országok és Magyarország között, hogy a legelterjedtebb rákfajták a nőknél a mellrák, a férfiaknál a prosztatarák, mindkét nemnél a tüdőrák és a végbélrák. Utóbbi tekintetében különösen aggasztó a magyar helyzet, a végbélrákos halálozások arányát tekintve az egész EU-ban két magyar régió végzett az élen, a Dél-Dunántúl és a Közép-Dunántúl.

Alig járunk szűrésekre

Pedig ezeknek a haláleseteknek a jelentős része megelőzhető lenne. Ha a szűrővizsgálatokon korai stádiumban ismerik fel a betegségeket, a gyógyulás esélye jóval nagyobb. Csakhogy ehhez rendszeresen járni kellene szűrésekre, amit a magyar lakosság, különösen a férfiak egy jelentős része még mindig elmulaszt.

Az Európai Lakossági Egészségfelmérés tavalyi adatai szerint a magyar nők 12 százaléka még soha nem járt méhnyakrákszűrésen. A 45 és 60 év közötti nőknek az orvosok ajánlása szerint a mellrák korai felismerése érdekében kétévente részt kellene venniük mammográfiai vizsgálaton is. Ehhez képest a felmérés szerint a 35-64 éves magyar nők fele volt ilyen vizsgálaton a megelőző két évben, 30 százalékuk pedig egy éven belül. A 65 év feletti korosztályban még rosszabbak az eredmények: a megkérdezettek 15 százaléka volt csak mammográfián egy éven belül.

hrdoktor-rakszures-02.jpg

Az 50 év feletti férfiaknak évente kellene prosztatarákszűrésre menniük. Ehhez képest a 65 éves magyar férfiak 39 százaléka még soha életében nem volt ilyen vizsgálaton. Érdekes adat, hogy a férfiak esetében az életkor növekedésével nő a rákszűrésen éves gyakorisággal részt vevők aránya, a 65 évesnél idősebb korosztály valamivel több, mint negyede járt prosztatarákszűrésen egy éven belül.

Ez azonban még mindig nagyon kevés: Magyarországon évente több mint négyezer prosztatadaganattal küzdő beteget regisztrálnak, ellátásuk költsége évente meghaladja a hárommilliárd forintot. A szomorú mutatókon csak egy módon javíthatunk, ha rendszeresen járunk szűrésekre, és erre biztatjuk a szeretteinket is. A férfiak esetében a Movember, és az ezzel járó rengeteg kedvezményes szűrési lehetőség máris jó alkalom.

A cikk a Budai Egészségközpont onkológus szakorvosainak közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr416269170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morcos68 2020.11.02. 16:19:45

"...ellátásuk költsége évente meghaladja a hárommilliárd forintot..." Szóval, innen fúj a szél...

GöTi 2020.11.02. 16:49:55

"Az 50 év feletti férfiaknak évente kellene prosztatarákszűrésre menniük."
Amit el lehetne végezni vérvizsgálattal is az egyébként is ajánlott évenkénti labor vizsgálat során.
Az állami TB ellátásban ez nem támogatott, mert mi lenne a maszek szolgáltatókkal...

regbor 2020.11.02. 16:55:37

A koronavírus "árnyékában" a háziorvoshoz sem jut el az ember, nem szűrővizsgálatra!

bontottcsirke 2020.11.02. 17:09:05

Aki foglalkozik az egészségére az eljár.

enrikokaruszo 2020.11.02. 18:31:43

hát én voltam
2 hónapra kaptam időpontot
aztán amikor kértem orvosi igazolást a munkahelyem felé, azt mondták, nem adhatnak táppénzt, hiszen beteg nem vagyok, ugye....bzmeg, nem elég hogy megujjaznak, még azt is megkapod kb. hogy minek jössz ide?

FredPiszkos 2020.11.02. 19:00:10

A 21. században a seggbe nyúlkáláson kívül nincs más diagnosztikai eszköz? Mire megy a sok rákkutatással foglalkozó alapítvány pénze, ha többek között nem egyszerű és gyors diagnosztika kifejlesztésére.

regbor 2020.11.02. 19:27:48

@FredPiszkos: A specifikus tumor-marker vizsgálat egyszerűen és igen jó hatásfokkal állapítja meg a pozitivitást. 25.000 Ft. (kb, nem tudom pontosan)

ötköb 2020.11.02. 20:13:32

morcos@morcos68:
A szél nem innen fúj, hanem onnan, hogy lustaséguk vagy nem kellően egészségtudatos voltuk miatt sokan belehalnak egy olyan betegségbe, ami ha idejében felfedezik gyógyítható.

morcos68 2020.11.02. 20:16:21

ötköb:
Férfi ilyen vizsgálatra nem megy el. Majd, ha lesz valami kevésbé indiszkrét eljárás, talán.

ötköb 2020.11.02. 20:20:55

@FredPiszkos:
A tapintásos vizsgálat a szakmai protokoll része, tehát illik megcsinálni.
Emellett egy vérvétellel a PSA szint mérhető és tájékoztat az esetleges rosszindulatú elváltozásokról. Azt is meg kell csináltatni.
Nekem most csinálták meg. Igaz előjegyzésre mehettem, 3 hét várakozással. A laborra csak 2 hetet vártam, de megérte, az eredmény jó.
Emellett évente javasolt a tüdőszűrés, hasi UH, egy teljes labor, fogorvos ( főleg dohányosoknak a szájüregi daganatok kiszűrésére) egy proktológiai vizsgálat. Ez ma mind elérhető, még a vírus ellenére is.

ötköb 2020.11.02. 20:25:21

@morcos68:
Eleinte engem is zavart a dolog. Az meg különösen, hogy míg a doki vizsgált 2 asszisztenső bámészkodott és dumált közben arról, hogy másnap mit főz majd.
De egy idő után már nem érdekelt a dolog.
Az egészségem fontosabb.
Emellett ott a PSA vizsgálat, ami egy vérvétel árán - ahogy már fent is írtam, - jó támpontot ad a "berendezés" aktuális állapíotáról.
Úgy hogy ne hagyd magad, menj el és csináltasd meg!

morcos68 2020.11.02. 20:26:59

A PSA még hagyján, na de a többi... Kihagyom.

232323 2020.11.03. 13:45:44

Minek menjek. Életemben 1x voltam valami szűrésen, ott is kényszerítettek a katonaság miatt..

Mi az olyan hudejo az életben hogy sokáig akarjak élni?

232323 2020.11.03. 13:47:27

talán az mellkas vagy sziv vagy ilyesmi szurés volt. Nem tudommár. Nem seggmatatás.

232323 2020.11.03. 16:33:31

a headlineban lévő bringát megtolnám :)

morcos68 2020.11.03. 16:51:24

232323:
You made my day.
süti beállítások módosítása