HRDoktor

Megy a klíma, áll a bál?

2019. június 25. - hrdoktor

Ismerős helyzet? Kinn tombol a nyár, bent az irodában pedig – képletesen szólva és valóságosan is – hűvös, szinte fagyos a levegő? A munkatársak jószerint egymás kezéből kapják ki a légkondi távirányítóját, és mindig akad, aki megfázásáért, vállfájdalmaiért a klímát okolja. Nem is alaptalanul! Nézzük, mennyire indokolt a „légkondi-para”?

105721719_s.jpg

Nem mindenki örül felhőtlenül a munkahelyi klímaberendezés használatának, gyakran alakul ki vita a hőfok beállítása körül. Van, aki legszívesebben 16 fokra állítaná, hogy legalább a munkahelyre beérve fel tudjon frissülni a kinti tikkasztó hőség után, más vállkendőt, pulóvert, sőt, vállra borítható gyapjútakarót használ a normál hőfokra hűtött irodában is, hogy ne betegedjen meg miatta. És valóban, ahogy egyre általánosabbá válik a légkondi használata a lakásokban, autókban és a közintézményekben, munkahelyeken is, úgy szaporodik azon esetek száma, amikor különböző meghűléses betegségeket, gyulladásokat, mozgásszervi fájdalmakat vált ki a légkondi nem megfelelő használata. Hogyan kerülhetjük el az ezzel kapcsolatos feszültséget, illetve az esetleges egészségkárosító hatásokat?

Mennyi az ideális hőmérséklet?

A munkaegészségügyi előírások kitérnek a munkahelyeken biztosítandó hőmérsékletre is, az irodai, ülő-, szellemi munkát végzők számára fűtésszezonban 20-22 Celsius fokot írnak elő. Hogy a nyári hőségben mennyire ajánlatos hűteni a helyiséget, arra abból következtethetünk, hogy melegnek a rendszeresen 24 foknál magasabb hőmérsékletű munkahely számít, ahol a dolgozóknak óránként legalább öt perc plusz pihenőidő is jár. A munkáltató feladata a munkavállalók komfortérzetét és a teljesítményét leginkább elősegítő hőmérsékletet és megfelelő szellőzést biztosítani a munkahelyeken. A klímaberendezés elhelyezésénél ügyelniük kell arra, hogy az ott dolgozókat ne érje extrém hőhatás, és az üzemeltetése közben ne szennyezze a helyiség levegőjét. A rendszeres tisztítással, a szűrők előírás szerinti cseréjével megakadályozható, hogy kórokozók szaporodjanak el a készülékben.

A légkondicionálók beállításánál követendő alapszabály, hogy a külső és a belső hőmérséklet közötti különbség ne legyen több hat-nyolc foknál. Így például, ha kint 32 fok van, bent ajánlatos 24 fokra hűteni a hőmérsékletet, ez kellemesen frissít, de még nem okoz meghűlést, egészségkárosodást.

A túlzott légkondi-használat veszélyei

Ha a klímaberendezés túl alacsony hőfokra van beállítva, ha túl nagy a különbség a benti és kinti levegő hőmérséklete között, vagy ha a készülék valakire hosszasan „ráfújja” a kiáramló hideg levegőt, annak az ízületei, izmai fájdalmasan merevvé válhatnak, egyes szervei áthűlhetnek, fogékonyabbá válhatnak a különböző gyulladásos megbetegedésekre.

A hideg miatt ugyanis az érintett testrészen a hajszálerek összehúzódnak, a véráramlás, azzal a sejtek, szövetek oxigénellátása romlik. Nem a túlérzékeny kollégák hisztije tehát, hanem tény, hogy a légkondi túlzott használata sokféle megbetegedést, nyak-, váll-, térd- és derékfájdalmakat, hólyag- és veseproblémákat okozhat. Mivel a hideg levegő kiszáríthatja a nyálkahártyákat, légúti hurutokat, szemszárazságot, kötőhártya-gyulladást is kiválthat, felerősítheti az allergiás tüneteket is.

Ha nincs rendszeresen, megfelelően tisztítva a klíma, elszaporodhatnak benne a baktériumok, vírusok és gombák is, akár a súlyos legionárius-betegség és a szisztémás gombafertőzés is kialakulhat.


45461332_s.jpg

Öt kompromisszumos tipp, ami enyhítheti a meleg helyzetet

  • A helyiségben tartózkodók állapodjanak meg egy időtartamban, ami alatt megfelelően lehűl a szoba, utána kapcsolják ki.
  • Ha valaki túlérzékeny a klímára, időzítse erre a hűtés idejére az ebéd- vagy kávészünetét.
  • A munkaállomásokat, az íróasztalokat úgy állítsák, hogy senkit ne érjen közvetlenül a hideg légáramlat.
  • Legjobb a munkaidő kezdete előtt elvégezni az iroda levegőjének lehűtését.
  • Aki hajlamos a meghűlésre, illetve előfordulnak hát- és vállfájdalmai, tartson egy kabátkát, pulóvert bent az irodában, amit elővigyázatosságból felvehet azokon a napokon, amikor a legnagyobb intenzitással használják a légkondit.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr3314911416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steven Takas 2019.06.26. 03:58:31

Milyen szakerto felelos ezert a baromsagert?!
A legkondi nem okoz megfazast. A fenti total hulye es tudomanytalan cikk csak a a tipikus magyar megfazasi mitoszokat szolgalja ki. (....abba halt bele, hogy hideg kore nezett!)
Athul az izulet a legkonditol? Irja mar le az orvos a sajat nevet ide....milyen modszerrel merted az izulet belso homersekletet?
A huzat nem letezik a muvelt vilagban.
Tessek nyugodtan hasznalni a legkondit. A megfazast virus okozza. Fontos a gyakori kezmosas. A huvos levego egy picit (nehany szazalek) novelheti az eselyt, de lehet, hogy nem.

Homeoffice 2019.06.26. 05:56:40

Megoldás egyébként a homeoffice ilyenkor (IS). (Természetesen, ahol lehet) Fel kellene fogni, hogy érdemes lenne mindkét oldalnak felnőni és új alapokra helyezni az munkavállalói-munkáltatói kapcsolatokat.
Az irodai munkafolyamatok derékhadát már otthon is el lehet végezni, ha valaki nem akarja, hogy rá kényszerített közösségben végezze el a munkáját. ++ a városi dugók is csökkennének.
Ismétlem. Ez a munkavállalók egy részére vonatkozik.

különvélemény 2019.06.26. 06:48:46

@Steven Takas:
A hideg (és a hirtelen hőmérséklet változás) az immunrendszert gyengíti, az segíti a megfázást.
A folyamatos erős légmozgás hűti az ízületeket, kérdezz csak megy egy motorost.

@cikk
Egyébként egyszerű a megoldás, ha nem lehet beállítani a légkondit, terelőlapot kell felrakni.
Egy jól méretezett légkondinak egyébként sem szabadna állandóan nagy teljesítményen menni.
Ez a 6-8 fok nem az irodákra vonatkozik, ahol egyszer mész be, és egyszer ki naponta, így csak 2x van hőmérséklet különbség, sőt csak 1x, mert reggel sokkal hűvösebb van.
Nem fogsz 40 fokban 32-34 fokot beállítani, mert abban nem lehet tartósan dolgozni.

]{udarauszkasz 2019.06.26. 07:38:49

@Steven Takas: a megfazast virus okozza,az izuleti bantalmakat viszont a hideg. Nalam a kamionban,autoban rendszeresen megy a klima, de el van terelve a legaramlat mashova,mert kulonben a vallam, a fogam(igen,az is huzatot kap) banja. Halistennek nem dolgozom irodaban,mert a jegesmedvek miatt telikabatot kene magammal hordani. Mikor hutokamionoztam nyaron,na az durva volt. Kint 35, bent meg 5 fok,az se egeszseges. Akar van virus,akar nincs.

hunter84 2019.06.26. 09:28:06

Csak a nők nyafognak mindig a klíma miatt. Pedig legyünk hálásak érte, hogy létezik!

Alick 2019.06.26. 09:32:15

@Steven Takas: A rosszul karbantartott légkondi mikrobákat, gombákat fújhat a levegőbe és persze nem jó az immunrendszernek, ha valakinek tartósan hideget fújnak a nyakába.
Ha pedig túl hidegnek érzed az irodát, fel lehet öltözni.

efi 2019.06.26. 10:43:30

Női picsogás. Nem strandszerkóban kéne megjelenni talán (miközben férfi társaikat hosszúgatyába, zárt cipőbe kényszerítik). Akkor is nyafiznak, mikor májusban kint a szabadban fújdogál a 20 fokos szél? Vagy mikor bele kéne ereszkedni a 36 fokból a 26 fokos Balatonba?
38 fokban meg kapcsoljuk be a fűtést, hogy ne legyen 8-nál nagyobb a különbség, ha bent véletlenül csak 24 van. A 2db (1 be- 1 kilépés) miatt kéne 30 fokban ülni 8 órát??
Egyébként sem ezt a vetületét kéne a témának minden hőhullám idején elsütni. A valós problémákról kellene beszélni, miszerint:
- a 24 fok csak ajánlás, jogszerűen sajnos 31 fokig engedélyezett (mármint irodában is, 2019-ben!)
- idióták ettől még előírják a dress code-ot
- a munkaidő is ugyanannyi
- a pihenők nem érnek SEMMIT, mert az elvégzendő munka is ugyanannyi marad
- ezért minél többet pihizgetünk (mert az jár, húha), annál jobban kapozhatunk az egyre nagyobb melegben ugyanazzal a munkamennyiséggel
- a víz osztás nem megoldás! Mellüket döngetik a munkáltatók, meg pl a vasutak (meg a jogalkotó!), holott nem szomjasak vagyunk, hanem melegünk van. Meg dedósok sem vagyunk, tudunk venni magunknak vizet. Csak arra jó a vízosztás, hogy ezzel letudják az - egyébként semmit nem érő - intézkedést.
- a hőségriadók sem érnek semmit, 0 előírást tartalmaz a munkavégzésre vonatkozóan. Megmondják a sok dedósnak, hogy azért van melege, mert meleg van ?

csuvakka 2019.06.26. 11:21:13

Na, rögtön az első kommentben bejelentkezett egy igazi "szakértő" : ))

Visceroid 2019.06.26. 12:00:31

De sok irodista van itt! Nem az összeszerelő üzemben kéne dolgoznotok? Orbán elftárs ezt írta elő! Egy-kettő, gyerünk, gyerünk! Parancs!

Ader Janos 2019.06.26. 13:08:51

Aki klimával pusztítja a környezetet, azt NAGYON POFÁN KÉNE VERNI.
És ezt belekéne tenni az alkotmányba is.

mbazs 2019.06.26. 13:35:42

Én örülök, hogy a mostani helyemen nincs légkondi, helyette körben fás, bokros udvar és ezáltal kellemes hűvös. Régen a hátamra, nyakamba ment, minden bajom volt tőle. Aki azt hiszi, hogy a huzatérzékenység csak nyavalygás, az nagyon téved. Simán szétcseszi az embert, nyilván nem 5 perc alatt, hanem ha huzamosabb ideig (hetek, hónapok) van kitéve neki.

videki gyerek 2019.06.26. 13:46:13

@Steven Takas: Hát ez az, én se nagyon hiszem. Mondjuk talán elfogadom, ha már sokan mondják, hogy megfáznak a légkonditol, meg zavarja őket, de mégse tudom elképzelni hogyan, mert az ember ennyire nem lehet érzékeny. Télen kimegyek futni, átfagyok, esetleg rámfagy az onoseső, de még ettől sincs semmi problémám, azon kivűl, hogy kellemetlen fél orát futni vizesen a jeges szélben. Ezért egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy zavarhat valakit pár fokkal hidegebb jelentéktelen légáramlás egy irodában 20 fokos környezetben.

Alick 2019.06.26. 14:33:21

@videki gyerek: Szabad levegőn téli időben sokkal jobb mozogni, mint hűtött irodában asztal mellett dekkolni. Ahogy télen még a bringás edzés is jobb, mint ősszel gémberedi a motoron.... mert működik a "belső fűtés".

Alick 2019.06.26. 14:35:16

@Ader Janos: Rendben, de akkor írjuk bele az autókázás tilalmát is. :)
Csak lovon lehet közlekedni és istállóban dolgozni. :)

]{udarauszkasz 2019.06.26. 14:40:42

Melegetek van? Gyertek ide, itt ulok a kamionban, nappal szemben. A muszerfal 60-70 fok korul van. Na,ez a meleg,nem az a 30 fokocska az irodaban. (Klima halodik,meg mielott valaki rakerdez.)

hunter84 2019.06.26. 14:51:54

@]{udarauszkasz: Persze, mert szarrágó vagy te vagy a cég, aki alkalmaz. A klímát karban kell tartani, vagy ha elrpmlik, megjavítani.

Alick 2019.06.26. 15:10:45

@hunter84: A túl meleg fülkében való vezetés közlekedésbiztonsági kérdéseket is felvet... a jard ezért jogosan @szná meg az üzemben tartót.

efi 2019.06.26. 15:23:27

@mbazs:
Arról mi nem tehetünk, hogy képtelenek voltatok normálisan működtetni egy elektronikus eszközt. Tudod lehet venti fordulatszámot állítani, de legfőképpen a lamellák irányát.
@Ader Janos:
Meg azt is, aki netezik, pl te, mert miattad kell hűteni a szervertermekben a rengeteg szervert és routert.
@]{udarauszkasz:
És miért ülsz rá a műszerfalra?

]{udarauszkasz 2019.06.26. 15:45:03

@Alick: menet kozben mukodik a klima,de a Magnumok klimaja elegge alulmeretezett,rakodas kozben,alapjaraton tobbet melegit a motor,mint amennyit a klima hut. Foleg Ausztriaban (ide mar megerkezett a hohullam, 34 fok van.) Ez nem sz@®®agosag, hanem az auto tipushibaja. Mellesleg voltak idok,amikor eleg nagy extranak szamitott a klima a kamionokon. Az allofutest kotelezove tettek,de az alloklimat pl.nem. Mellesleg a fulke tetejere telepitett napelemekkel meg lehetne oldani egy kisebb gazos alloklima taplalasat, pont a legnagyobb napsutesben lehetne a leghatekonyabb. 1-200W mar egy kamionfulket normalis hofokon tarthatna.

]{udarauszkasz 2019.06.26. 15:46:18

@efi: nem ulok ra a muszerfalra,de itt figyel elottem felmeterre a 70 fok. (Hosugarzas rulz)

élhetetlen 2019.06.26. 15:51:29

@videki gyerek: “hogy zavarhat valakit pár fokkal hidegebb jelentéktelen légáramlás egy irodában 20 fokos környezetben.”. Én meg téged nem értelek. Láttál már olyan irodát, ahol reggel hatkor körbejárnak, maxra állítják a klímát, hogy 9-re 20 fok legyen? Tegyük fel, az iroda fala üveg, hajnal óta süti a nap, Ha előző nap végén valaki lekapcsolta a klímát, akár 32 fok is lehet. Ha ebből 27-et akarsz csinálni, azt nem 29-30 fokos levegő befújásával éred el, tehát a “pár fokkal hidegebb“ hülyeség részedről. Sokféle megoldással találkoztam, a legszarabb a plafonba szerelt volt (10 cm átmérőjű befúvók), és az egyik alatt ültem. Nem ülhetek máshová, mert nincs hely, kalapban hülyén néznék ki, tehát nem fél, hanem 8-10 órán keresztül fújta a hideg szél a fejem tetejét. Nem is értem, hogyan zavarhatott.

]{udarauszkasz 2019.06.26. 16:05:23

@élhetetlen: persze,mert hulyen volt megoldva. A mennyezettel parhuzamosan kene fujnia,el, a jonep feje folott. A levego cserejet meg elintezne a jo oreg konvekcios aramlas. A legtobb klimat mar lehet idoziteni, hogy mondjuk 2 oraval kezdes elott mar kezdjen huvoset csinalni,ez alatt a levego is cserelodik. Csak hat ez aramot fogyaszt,es minel magasabb beosztasban van valaki,annal f@$z@®@gobb lesz.

élhetetlen 2019.06.26. 16:16:08

@efi: “Tudod lehet venti fordulatszámot állítani, de legfőképpen a lamellák irányát.”. Amilyen svunggal osztod az észt, megpróbállak elképzelni, amint az álmennyezetre felszerelt befúvón, vagy egy ajtó fölött levő 20x50-es befúvón, amit csak egy rács takar. állítgatod a lamellát. Te biztosan erre is képes vagy.

élhetetlen 2019.06.26. 16:58:57

@]{udarauszkasz: “mert hulyen volt megoldva”. Tudom. Ez lehet, hogy csak spórolás volt, ez volt a legolcsóbb befúvó. De vannak cifrább dolgok is. Nem tudom, hogy minden építész hülye, vagy csak annyi a szempontjuk, hogy mindegy, hogy mennyire használhatatlan, csak egyedi legyen. Lehet, hogy láttad az Infoparkban azt az épületet, amit az egyik ismerősöm lazán silónak nevezett. A tervező valami nívódíjat is kapott. Az irodák kb. ötöde nem kap természetes fényt. Az ablakok nyithatatlanok, pedig egy kilincs, és egy érzékelő, ami, ha kinyitom az ablakot, akkor lekapcsolja a klímát, kivitelezhető. És ez nem pénz kérdése volt. A déli oldalra felszereltek egy fényérzékelő árnyékoló rendszert. Süt a nap, lezár, jön egy bárányfelhő, kinyit, elmegy, lezár, egész nap nyünyizik, meg lehet őrülni tőle, de jó drága volt, és nagyon “modern”.
Kamion. “Az allofutest kotelezove tettek,de az alloklimat pl.nem.“. Hát ez az. Ki nem tojja le a munkásokat. Még az sem biztos, hogy rosszindulat, csak nem tudják, miről van szó. Mert átsuhanni minden határon egy gyógyszer szállítmánnyal, az más, mint kivinni egy kamionnyi dinnyét, és kivárni, míg elfogy, és nem lehet elhagynia terepet, mert 6 óránként indítani kell a gépet, hogy visszahűtsön, pedig, ahogy írtad. lenne megoldás.

efi 2019.06.26. 19:45:58

@élhetetlen:
Gyakorlatilag minden beltéri egységen állítható a lamella. A legtöbbön elektronikusan, nem kell rajta semmit piszkálni. Ahol meg nem, ott is csak EGYSZER telepítéskor kell beállítani, hogy a plafonnal párhuzamosan fújja, ennyi.
Abban meg erősen kételkedem, hogy az az általános, hogy egy iroda, még ha nagy üvegablakos is egy oldalon, 7-8 fokot melegedne délután 5-től reggel 9-ig, már csak azért se, mert ha késő délután besüt, akkor értelemszerűen reggel nem és fordítva. Szóval ha tényleg ennyit melegszik, akkor ott igen nagy baj volt/van a beépített anyagokkal, beleértve az ablaküveget, a falakat, a szigetelést.

élhetetlen 2019.06.26. 20:11:31

@efi:Nem tudom, mit olvastál, én a reggel 6-tól kilencig besütő napról írtam, nem az este besütőről. Ha meg nem tudsz különbséget tenni a kültéri egység, beltéri egység, és van lamella, és egy 6 emeletes irodaház központi klímája között, azon nem tudok segíteni.

nyu 2019.06.28. 10:28:59

Pár hete áthelyeztek minket másik irodába, ahol ilyen, radiátorszerűen az ablak alá szerelt hűtő-fűtő cuccok vannak, és sajnos az egyik pont az asztalom mellett fújja felfele a levegőt.
2 napja voltunk ott, amikor elmentem este edzeni, de egyszerűen nem tudtam hajtogatni a jobb térdemet, vállamat, úgy lemerevedtek.

Azóta én (férfi, 39) vagyok a hisztispics@, aki a 26.5 fokra állított klímát is kikapcsolja.

Tegnap átjött a szomszéd szobából egy állig felöltözött, lassan nyugdíjas kolléga, és megjegyezte, hogy nálunk milyen meleg van.
Ja, ő asztala messze van a 24 fokra állított kondijuktól, úgy könnyű osztani az észt.
süti beállítások módosítása