5 rítus, amivel a sikeres és egészséges emberek indítják a napjukat

2017. január 26. - hrdoktor

Az, hogy hogyan indul a reggelünk, jelentősen meghatározza egész napunk minőségét. Ha szeretnénk produktívak lenni, anélkül, hogy feláldoznánk az egészségünket, akkor érdemes beépíteni a reggeli rutinunkba az alábbi tippeket.

hrdoktorblog-munkahely-reggeli-rutin.jpg

Több kutatás is kimutatta, hogy az egészséges reggeli rutin nemcsak az aznapi fizikai és lelki állapotunkat optimalizálja, hanem hosszú távon is kiegyensúlyozottabbá, egészségesebbé tesz bennünket. A kutatások megállapításai szerint a reggeli rutin kialakítása és követése fontosabb, mint az, hogy pontosan milyen tevékenységet végzünk.

Fontos, hogy a reggeli rutinunkat mindig annak függvényében alakítsuk ki, hogy mi a legfontosabb cél, amit el szeretnénk érni. Ha a munkahelyi hatékonyságunkat szeretnénk növelni, akkor a munkahelyünkre beérve érdemes az aznapi feladataink priorizálásával kezdeni a napot. 

Száműzzük a hálószobából a kütyüinket!

Rengetegen alszanak úgy, hogy fejük mellett ott van a mobiljuk, tabletjük. Van, aki olyankor tölti, van, aki ébresztőóraként használja azt. Ennek következtében pedig reggel az első dolguk az, hogy amint kinyitják a szemüket, megragadják a telefonjukat, és megnézik az emailjüket, Facebook oldalukat, átfutják a híreket és így tovább.

A Pew Research Center szerint annyira a mobilok rabjai vagyunk, hogy 67%-unk akkor is rápillant a telefonjára, amikor az nem is pittyeg. Brit kutatók tanulmánya szerint ez pedig az úgynevezett „lemaradást élményt”, angol rövidítéssel FOMO (fear of missing out) idéz elő, amely folytonos stresszel és szorongással jár.  Nem a legjobb módja annak, hogy jó érzéssel keljünk fel az ágyunkból… 

Ehelyett érdemesebb ébresztőórára ébredni, a szeretteinket köszönteni reggel. Már 10-15 perc, amit ilyenkor a párunknak, gyerekünknek szentelünk, megerősíti a kapcsolatunkat velük. Ha egyedül élünk, használjuk ezt az időt arra is, hogy egy kicsit átgondoljuk a napunkat, élvezzük a frissítő reggeli zuhanyt, a kávé illatát. Nagyon fontos ez az értékes idő, amit magunknak ajándékozhatunk, mert így megakadályozhatjuk azt, hogy „robotpilóta” üzemmódban teljen az egész napunk.

Üljünk le a reggeliző asztalhoz és étkezzünk egészségesen!

Az egészséges reggeli feltölt energiával, javítja a rövid távú memória működését és segít abban, hogy hosszabb ideig és intenzívebben koncentráljunk.

Reggel a friss zöldségek és gyümölcsök olyan hatással vannak a szervezetünkre, mint amikor átszellőztetünk egy szobát. Ők biztosítják a szervezet számára a szükséges vitaminokat, lúgos ásványi anyagokat, antioxidánsokat, klorofillt és más vegyületeket, amelyek nélkülözhetetlenek a jó egészséghez. A klorofill, amely elsősorban a zöld zöldségekben található meg, segít regenerálni a vért, emellett rákellenes, gyulladásgátló hatású is. Sokan azonban nem szeretik a salátát, vagy nincs idejük reggel előkészíteni, összevágni a zöldségeket. Nekik azt javasoljuk, hogy készítsenek turmixot. Kombináljuk bátran a gyümölcsöket, zöldségeket és a különféle fűszereket. Könnyen emészthető, ízletes és tápláló reggeliket készíthetünk például banánból és spenótból, vagy almából, céklából és gyömbérből. Készíthetjük vízzel vagy valamilyen növényi tejjel is ezeket az italokat.

A reggelit lehetőleg az asztalhoz ülve, nyugalomban fogyasszuk el. Az így magunkhoz vett ételnek ugyanis jobban érzékeljük az ízét, így kevésbé valószínű, hogy túl sok ételt veszünk magunkhoz.

hrdoktorblog-reggeli.jpg

Vállasszunk egy számunkra szimpatikus mozgásformát és végezzük rendszeresen!

Kétségtelen, hogy a testmozgás jótékony hatással van a fizikai és mentális egészségre, továbbá a hangulatunkra és a produktivitásunkra is. Ha ez eddig kimaradt volna az életéből, mert egyszerűen nem szeret mozogni, vagy lusta, próbálja csak ki egy hétig, hogy mennyivel jobban érzi magát már pár perc mozgás után is. Jóga, tánc, úszás, biciklizés, spinning, súlyemelés? Mindenkihez más illik, ezért érdemes addig keresni, amíg meg nem találjuk azt a mozgásformát, amely boldoggá tesz minket. A rendszeres testmozgás javítja a kognitív funkcióinkat, pozitívan befolyásolja a vércukorszintünket, amelynek köszönhetően még energikusabbak lehetünk.

Meditáljunk, olvassunk bele kedvenc könyvünkbe vagy hallgassunk zenét!

Számos tanulmány kimutatta, hogy a meditáció illetve a számunkra kedves tevékenységek gyakorlása segítenek a stressz feloldásában, és abban, hogy tudatosabban bánjunk az időnkkel. Mindezen túl egészségünkre is pozitív hatást gyakorolnak, javítják az immunrendszer működését, valamint csökkentik a fájdalmat és a gyulladást a sejtek szintjén. A tudatos jelenlét alapú mindfulness segítségével nemcsak a stressztüneteket tudjuk enyhíteni, hanem a visszatérő vagy krónikus pszichés problémák, például a krónikus depresszió kezelésére is alkalmas. A mindfulness egyesíti a tudatos jelenléten alapuló meditációt és a kognitív terápiát, amely a depresszió kezelésben a jelenleg létező legjobb módszer. Lényege, hogy megfigyeljük a gondolatainkat és megtanuljuk a megfelelő módon kezelni őket. Hiszen jellemzően a gondolatok teszik depresszióssá az embereket oly módon, hogy mindennek a negatív oldalát helyezik előtérbe.

Rangsoroljuk a napi teendőinket!

Ha csak reagálunk arra, amit élet, vagy épp az emailfiókunk elénk sodor, akkor nem tudunk sem az időnkkel, sem az életünkkel boldogulni. Kutatási eredmények alapján a konkrét célokkal rendelkező emberek magabiztosabbak és motiváltabbak, mint azok, akik nem rendelkeznek előre kijelölt célokkal és megvalósítási tervekkel. Ezért legyünk proaktívak, és már reggel tervezzük meg előre a munkanapunkat. Figyeljünk oda arra, hogy a céljaink mindig egyértelműek és megvalósíthatóak legyenek! Kezdjük a napot a legproblematikusabb ügyekkel, hiszen az azok megoldásából fakadó megkönnyebbülés nagy energiákat szabadít fel bennünk. Az is nagy segítség, ha kicsit korábban megyünk be a munkahelyünkre, hangolódunk, beszélgetünk kicsit a kollégáinkkal, még mielőtt belevágnánk a nehezébe. 

Ön hogy indítja a napot? Van valamilyen bevált munkakezdési rítusa?

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr1812157013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.01.26. 17:20:19

És persze mindenki keljen fel egy-másfél órával korábban...

froton 2017.01.27. 11:58:16

Én mosakodni is szoktam reggelente, de a cikk hatására abbahagyom, hiszen nem írták ide, hogy kell....:D

conchita wurst 2017.01.27. 11:59:49

Én az olyat tartom sikeres embernek, akinek nem kell felkelni reggel, mert mások kelnek fel reggel, hogy elindítsák az ő napját.

Köldök_szösz 2017.01.27. 12:14:30

rítus meg sikeres emberek meg a f@szom...
Ha olyan munkád van meg életed ami motivál meg szereted akkor rendesen alszol, reggel kirepülsz az ágyból stb.
Ha az ellenkezője akkor meg a Jóisten sem fog téged kivakarni onnan rendesen.
Tapasztalatból mondom mert volt olyan munkahelyem amit vasárnap már vártam szinte hogy hétfőn megessek és volt olyan is ahol úgy értem be hogy 8-9-ig pislákoltam még stb

dreamhotep 2017.01.27. 12:15:50

én fogat mosok minden reggel ezért vagyok csak egy sikertelen troll

chrisred 2017.01.27. 13:11:56

@Online Távmunkás: Ha mindezt megpróbálnám végigcsinálni munkába indulás előtt, akkor tulajdonképpen alvásra nem is maradna idő.

Kzsolt66 2017.01.27. 13:20:40

Majd utána vigyük a gyereket óvodáb/iskolába/0. órára, és magunk is menjünk el dolgozni - BKV-val!

fabirka 2017.01.27. 13:35:48

Az igazán sikeres emberek nem blogon tanulják azt, hogy hogyan kell igazán sikeres embernek lenni.
A napi teendőket meg az előző nap végén kell rangsorolni, aznap reggel már csak igazítani.
Nem tudom, hogy a 2 gyerek, meg asszony hogy kultiválná, ha reggel olvasgatnék, meditálgatnék :D

Visceroid 2017.01.27. 13:54:44

Utána kellett volna írni, hogy "külföldön". Magyarország már régen nem az a hely (nem is tudom, hogy valaha az volt-e), ahol az ilyen motiváló, meg lélekemelő írásoknak helye van. A sikeres nyugati országokban lehetne ilyeneket irkálni (gondolom a cikk eredetije is angol), de itt a Balkán kellős közepén, ezen a haldokló kis területen, ahonnan mindenki elmenekül, az ilyen írások vagy mosolyt, vagy dühöt keltenek.

Bicepsz Elek77 2017.01.27. 14:59:49

@fabirka: Feltetelezi.
Nekem az nemfer a fejembe, hogy pl. Trump meg egy rakas milliomos soha nem olvasott konyvet es megis ilyen sokra vitte..
Olvastam egy londoni gorogrol. Ott szuletett, nem tudott olvasni es a titkarnoi inteztek mindent. Aztan megis 440 millio fontnyi vagyona van...

cardiobascuralis 2017.01.27. 15:55:55

Igen, aki 6-ra jár a gyárba, és ehhez fél 5-kor kel, elég eztán 3-kor felkelnie, hogy ezeket mind végigcsinálja.

Idiótábbnál idiótább tanácsok.

sunabajnok 2017.01.27. 16:07:44

Jesszus. Asztalnál reggelizni? Az milyen? Zacskóból fiam a piros lámpánál, de csak akkor, ha nem kell lediktálni a gyereknek a tatárjárást a hátsóülésre, mert elfelejtette.
Elég mozgás kimászni az ágyból 4:30-kor, "futás" bekapcsolni a kávéfőzőt, elsőként menni pisilni, a kávét szívószállal inni, mert közben gyártom a reggelit, közben csapkodok, különben az uram sose kel fel.....
Ezeket kik írják? Valami független művészek?

"Reggel a friss zöldségek és gyümölcsök olyan hatással vannak a szervezetünkre, mint amikor átszellőztetünk egy szobát. Ők biztosítják a szervezet számára a szükséges vitaminokat, lúgos ásványi anyagokat, antioxidánsokat, klorofillt és más vegyületeket, amelyek nélkülözhetetlenek a jó egészséghez."

Ilyenkor mindig a kivi ízű paradicsom ugrik be.

Doryyka 2017.01.27. 17:28:27

Mióta nem reggelizem, fogytam 10 kilót, jobban nézek ki, és jobban is érzek magam, mind fizikailag, mind lelkileg. Sikeres mondjuk nam vagyok, de lesz@rom :D

cardiobascuralis 2017.01.27. 17:48:28

@Doryyka:
Meg majd mondjuk lesz egy remek gyomorfekélyed, mert a sav a gyomrodban dolgozik akkor is, ha nincs bent kaja.

Sok sikert...

ferinek nem 2017.01.27. 18:49:27

Iszom egy tejeskávét.

Laciii 2020.09.04. 14:47:30

@Visceroid: egyszer nézd meg milyen valójában a "külföld" és nem irkálsz majd ostobaságokat.

midnight coder 2020.09.04. 14:58:33

@Visceroid: Aki lúzer az kinn is csak lúzer. Aki pedig nem, az itt is boldogul, max. kinn valamivel jobban. Mondjuk a sikeresség valahol ott kezdődik, hogy az ember nem olvas életmódblogokat, max. unalomból, mert nincs szüksége arra hogy megmondják neki hogy hogyan kellene élnie.

Számolj Templár 2020.09.04. 15:18:55

És kakkantani szoktatok sikereskéim, vagy szotítjátok egész nap?

csakeztengedte 2020.09.04. 16:32:56

Cosmo szint szőkéknek...

nyomorult mignon 2020.09.04. 17:23:26

Erős fekete éhgyomorra, aztán irány a gyár!

margaritt 2020.09.04. 17:33:01

@sunabajnok: ezeket kik írják? Nem írják, kiollózzák valahonnan (ahol a kommentekben szintén zúdul az eredeti szerzőre a népharag) így-úgy lefordítják oszt okítják a népet vele. Engem amúgy nem zavarnak az ilyen uniform egyedi trendi életviteli megnyilatkozások.

margaritt 2020.09.04. 17:39:09

rákerestem, ezt úgy tűnik, nem egy az egyben koppintották, hanem összeollózták.

antisocialnetwork 2020.09.04. 18:38:33

Reggel sz@rni ér? Vagy azt nem szoktak a sikeres emberek? Kipárologtatják?

Medgar 2020.09.04. 19:59:54

@Visceroid: "Motiváló" "Lélekemelő" vinnyogva röhögők rajtad A fenti tanácsok összefoglaló neve bullshit.

Cicaszemű 2020.09.04. 20:26:07

ŐŐŐŐŐ. Felkeléskor pisi, a bedobott kávét utána többnyire kaki, mosakodás, fogmosás, attól függően, hogy mi a dolgom sminkelés, aztán felkeltem a kölköket ! Reggeli készítés, vagy megveszik a suli büféjében a kaját, ( nyerek 5 percet ) aztán jöhet a reggeli dugó amit 10 perc helyett 45 perc alatt teszek/teszünk meg ! Útközben általában jöhet a meditáció, hogy ne aludjak be vezetés közben, aztán rangsorolom a napi teendőimet !

nincs1agy 2020.09.04. 20:45:26

Sztem egy jó szexszel kell indítani a napot ! :)

Bunkóné Barom Ildikó 2020.09.04. 21:11:06

@sunabajnok: Varnus Xavérok..Egyszer egy "mélyinterjúban" elmesélte, hogy nála hogy indul a nap. Hát kb. így , de még friss eper is van üde forrásvízzel. A Hi-fi-ből természetesen Bach szól..

efi 2020.09.04. 22:58:30

@Számolj Templár:
Mi este kakilunk, mert éjjel nem akarjuk szorítani. Sőt én inkább napközben melóhelyen, mert ott fizetik is.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.05. 03:47:05

@efi: regi baratom mondta el nagyapja bolcsesseget egyszer: minden este hogy ne aludjal vele, minden reggel hogy ne cipeld magaddal.

akinek nem megy ketszer az egyen "banánból és spenótból, vagy almából, céklából és gyömbérből" keszult barmit a kavehoz.

Bambano 2020.09.05. 05:06:03

érdemes lenne lépést tartani legalább a modernebb bulvármédiával, ha már a tudománnyal nem képes, mert akkor pár dologgal tisztába kerülhetne a poszter.
1. a nagy reggeli mítoszát rég megcáfolták, és azok a bloggerek is bevallják ezt, akik nem akarnak lemaradni.
2. a lúgosítás nevű marhaságot is megcáfolták már ezerszer
3. ha már meghivatkozik egy tanulmányt, miért írja le az ellenkezőjét, mint ami abban van????
példa: azt mondja az egyik meghivatkozott tanulmány, hogy az első dolgod az legyen reggel, hogy megiszol egy adag citromos vizet. mi van a citromos vízben??? citrom--->citromsav. ami savasít. tehát a lúgosítás nevű mítosz meg a hivatkozás itt üti egymást.

ja, meg egyél sok zöldséget. az ugye megvan, hogy az ember a zöldség elsöprő többségét nem tudja megemészteni? és az megvan, hogy gyakorlatilag nincs olyan emlős, amelyik önállóan meg tudja? (nem, a tehén sem tudja önállóan megemészteni. szimbiótákat használ erre).

ez a cikk is megérett a törlésre.

abban egyetértünk, hogy amikor én felkelek, akkor indokolt a szoba kiszellőztetése :P pláne, ha sok zöldség volt a vacsora, akkor még a lakásé is...

Halibuli 2020.09.05. 06:59:27

Dolgoztál már heti váltású 3 műszakban Okoska?

odamondó 2020.09.05. 07:43:13

@droid_: 2x naponta? Valószínűleg túl sok fölösleget vitt be az öreg.

efi 2020.09.05. 13:22:36

@droid_:
Ennyi erővel mindig önthette volna a kaját egyből a WC-be is. Minek még az a tortúra közben?
Én akkor járok, amikor kell. Nem amikor üt az óra. Minden más csak okoskodás.

Andy73 2020.09.05. 13:52:29

Lehet, hogy mind az 5 "rítus' hasznos, de ahogy mások is kommentelték, mind az ötre aligha van idő egy átlagos reggelen, több mint egy órával korábban pedig nem biztos, hogy érdemes mindezért felkelni, hacsak nem kifejezetten pacsirta tipus valaki. Ha valaki inkább bagoly típus, akkor sportolhat vagy meditálhat este is, akkor is hasznos. A másnapi teendőket is jobb már este átgondolni, ahogy mások is megjegyezték már.
És a siker persze egyáltalán nem ezeken múlik, de az is teljesen egyéni, hogy ki mitől érzi sikeresnek magát.

Andy73 2020.09.05. 13:59:54

@Visceroid:
1) El vagy tájolva, a Balkán közepe nem itt van, hanem kb. Koszovó, Albánia és Szerbia határán. Ha gondolod, költözz oda egy időre, utána majd hálát adsz azért, hogy magyar lehetsz, Magyarországon - és nem pl. a Vajdaságban vagy Romániában.
2) Nyugaton valóban magasabb az átlagos életszínvonal, de ott is vannak szegények és sikertelenek, és itt is vannak gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy ha másképp állsz hozzá az élethez, és nem csak a külső körülményekre panaszkodsz, akkor te is sikeresebb lehetsz idővel. Az viszont igaz, hogy ez nem feltétlen az ilyen reggeli "ritusokon" múlik.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.05. 14:02:03

@efi: meg persze este, mert nem akarod szoritani. meg meloban mert ott fizetik. es a maradek, amit nem te mondasz, csak okoskodas :)

nem tisztem vedeni az oreg bolcsesseget, aki helyesnek talalja, alkalmazza batran,