HRDoktor

Tényleg fájhat a fejünk a frontoktól?

2020. június 10. - hrdoktor

Önnel is előfordul, hogy átmeneti rossz közérzetére az időjárás változásban keres magyarázatot? Tekintsük át, mennyi alapja van ennek a feltételezésnek!

A Földünket körülvevő levegő kis sűrűségű a folyadékokhoz, szilárd anyagokhoz képest, de maga a légkör hatalmas gázmennyiséget jelent. Ennek a levegőóceánnak a súlya már jelentős. A légkörnek is létezik tehát a súlyából származó nyomása, melyet légnyomásnak (aerosztatikai nyomásnak) nevezünk. Testünk minden négyzetcentiméterére 1 kg tömegű test súlya nehezedik. A légnyomást normális esetben mégsem érzékeljük, mert légzésünk és vérkeringésünk segítségével testünkben ugyanekkora nyomás alakul ki. A légnyomás gyors változásait azonban érzékeljük. Például, amikor gyorsan hajtunk fel járművel egy magas hegyre, vagy amikor onnan leereszkedünk, a fülünk bedugulhat és kisebb fejfájást is tapasztalhatunk.

hrdoktor_felho2.jpg

Vannak emberek, akik rosszul viselik az időjárás változásával járó légköri viszonyok gyors változását is, például amikor órák alatt több fokkal hűl vagy éppen gyorsan melegszik a hőmérséklet. Nem ritka az sem, hogy már jóval, akár egy-két nappal egy-egy ilyen időjárási front beköszönte előtt jelentkeznek annak hatásai: fejfájás, szédülés, migrénre hajlamosaknál fejgörcs, az idült betegeknél állapotrosszabbodás, alvászavar. Bár idősebbeknél és betegeknél gyakoribb és veszélyesebb is lehet, de ez a jelenség a teljesen egészségeseknél is előfordulhat, mivel nemcsak az egészségi állapottól, hanem az egyéni érzékenységtől is függ.

Fronthatást okozó időjárási jelenségek

A magas légnyomás általában derült idővel jár együtt; ha valahol csökken, ott időváltozás várható. Több időjárási változás is kiválthatja az arra érzékenyeknél a jellegzetes tüneteket: a nagyobb hőmérséklet-emelkedés; vagy ha éppen ellenkezőleg: hirtelen lehűl a levegő. A hirtelen hőmérsékletváltozás (közkeletű néven meleg- vagy hidegfront) során fizikai változások történnek: a légnyomás eshet vagy éppen emelkedhet, a levegő oxigéntartalma és párával való telítettsége is változhat. Ezek az időjárási jelenségek nem egyformán hatnak az emberi szervezetre. Egyesek a melegfrontra (a gyors felmelegedésre) mások a hidegfrontra (hideg levegő betörésére) érzékenyebbek, és van olyanok is, akik mindkettőre. Az ún. kettősfronti hatás pedig, amikor egyszerre többféle időjárási folyamat is zajlik, különösen sokakat megvisel.

Melegfronti hatások

Azoknál, akik a rövid idő alatt melegre forduló időre érzékenyek, már a melegfront betörése előtt jelentkezhetnek a jellegzetes tünetek: levertség, ingerlékenység, fáradékonyság, koncentrációzavar, nyugtalanság, álmatlanság vagy éppen aluszékonyság, szapora légzés, fejfájás, szédülés, növekvő vérnyomás és pulzusszám. A koncentrációs zavarok, figyelmetlenség miatt megnő a közúti balesetek veszélye is. A felsorolt tünetek az amúgy egészségeseknél is előfordulhatnak, de a krónikus betegekre fokozott veszélyt jelentenek. A migrénesek számíthatnak a roham kialakulására, rosszabbodhat a szívbetegek, a keringési elégtelenségben, az asztmában, illetve a reumás és egyéb gyulladásban szenvedők állapota is.

Ha a melegfront esőt hoz, a magas páratartalom mellett nehézlégzés, fulladás alakulhat ki.

Ha hidegfront közeleg

Míg a melegfront valamivel csendesebb, a hidegfront többnyire intenzívebb időjárási változásokat hoz, ami viharos erejű széllel, heves záporokkal jár, és nagyobb hatást gyakorol szervezetünkre. Vannak, akiknél ugyanazok a tünetek jelentkeznek, mint a melegfront esetében: fejfájás, migrén, ingerlékenység, idegesség, tompult reflexek, fásultság érzése, szédülés. Ebben a helyzetben jelentősen megnő a gyomor-, a vese-, az epegörcsök, valamint az epilepsziás roham kialakulásának esélye is. A hideg hatására szűkülnek az erek, fokozódik a vérlemezkék összetapadásának, a vérrögök képződésének, így nő a trombózis, illetve a stroke kialakulásának kockázata. Megszenvedik a hidegfrontot az idült ízületi gyulladásos betegek is, fokozódnak az ízületi és izomfájdalmaik, nehézkesebb, merevebb lesz a mozgásuk.

hrdoktor_felho1.jpg

Akiknek jobban kell vigyázniuk front esetén

Aki tapasztalta már, és tudja magáról, hogyan hatnak rá az időjárási frontok, annak okos dolog számolni a fronthatással, körültekintőbben mozogni, közlekedni, és beszerezni, készenlétben tartani olyan készítményeket, amelyek a heves tüneteket front esetén enyhíthetik. Emellett tanácsos számítani erre az eshetőségre az időseknek, a várandósoknak, a stresszes, igénybe vett idegrendszerű, illetve más ok miatt egészségtelen életmódot folytató, kezeletlen magas vérnyomású embereknek is. A pszichés betegek, például depressziós vagy pánikbeteg emberek, és a krónikus betegségben szenvedők, például a szívbetegek, a daganatos betegek, reumások számára is ajánlott a fokozott elővigyázatosság.

Például ezzel az online légnyomástérkép segítségével naprakész adatokat találunk a Magyarország területén bekövetkező légnyomás-változásokról.

Mit tehetnek a frontra érzékenyek a tünetek elkerüléséért?

A kiegyensúlyozott életvitel (egészséges, vitaminokban és nyomelemekben dús táplálkozás, megfelelő folyadékfogyasztás, mozgás, sok friss levegőn való tartózkodás) általános erőnlétünket erősíti, így könnyebben viselhetjük a légnyomás változásakor tapasztalható testi tüneteket.

Érdemes megfigyelni, hogy pontosan milyen időjárási körülmény okozza a panaszokat, ennek érdekében jó feljegyezni a tünetek jelentkezését, és azt is, hogy ingerlékenység, alvászavar, fejfájás, szédülés, migrén, fájdalom, görcs vagy milyen más panasz a legjellemzőbb. Ezek ismeretében tanácsos kézügyben tartani legalább ennek a vezető tünetnek az enyhítésére való gyógyteát vagy készítményt, és súlyosabb, makacs tünetek esetében pedig szakorvossal konzultálni.

A cikk a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosainak közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr3715771990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2020.06.11. 07:29:24

Nehéz kérdés.
Kinek higgyjünk? A függetlenobjektív indexnek, aki a tévedhetetlen tudomány nevében terjeszti az egyetlen igaz hitet, vagy a saját tapasztalatainknak?

Bandibacsi34 2020.06.11. 08:02:56

Fronterzekenyseg letezik, ahogy van liszterzekenyseg vagy valaki a mogyorora erzekeny. De ez öröklődik is.

vanRob 2020.06.11. 08:15:26

@wmiki: hát, inkább az index, mint a fakenews-gyár origó. Amúgy frontérzékenység létezik, én pl 1-2 nappal a "melegfront"előtt vagyok tompa.

vanRob 2020.06.11. 08:18:23

@Bandibacsi34: ételallergiát össze is lehet szedni. Pl a mogyoró allergiát kábé ugyanakkora arányban okozza a hordozott (öröklött) hajlam, mint az, hogy kiszorítjuk az étrendből, mondván allergén. A mostani 20-on éves generációnál figyelhető meg a legjobban. Alig van olyan, aki nem allergiás valamire.

2020.06.11. 09:10:07

@wmiki: tedd már meg, hogy hanyagolod az általad oly megvetett tudomány eredményeit, így például hagyd abba az internetezést. Ja persze, tudom, az internetet a holisztikus szíriuszi gyíkemberek teremtették, nem a tudomány. Te pöcs.

ƃáןıʌ ʇʇoʇípɹoɟ 2020.06.11. 12:10:32

Uhh, gáz, hogy az első beböfögés egy abszolút nem politikai cikknél máris valamilyen politikai töltetű dolog. Tényleg szégyen... Én egyik párt mellett sem vagyok (és nem is voltam soha) elkötelezve, így tényleg pártatlanul véleményezhetek. No de a szánalmas dolgoktól kanyarodjunk vissza a cikkhez. Nagyon tetszett. Részletes, sallangoktól mentes, és látszik, hogy a témához konyító ember írta. Jó pár dologban magamra ismertem, sajnos frontérzékeny vagyok magam is, nem kicsit... Bár most a hányingerem nem a frontérzékenység miatt jött ki. Köszi wmiki!
süti beállítások módosítása