Nyolckor kezdődik a munkaidő, de csak nyolc óra tízre sikerül odaérni? Egyre gyakrabban fordul elő néhány perces késés? A notórius elkésésnek nem csak technikai okai lehetnek!
A munkahelyről való elkésés igen gyakori jelenség, egy amerikai internetes felmérés szerint minden hatodik dolgozó legalább egyszer egy héten késve érkezik a munkahelyére, negyedük pedig havonta legalább egyszer elkésik. A késésnek lehetnek prózai okai, elalvás, közlekedési dugó, kimaradt buszjárat, családi okok, nehéz indulás, váratlan esemény, sürgős intéznivaló. Ezek azonban az esetek legnagyobb részében tudatos szervezéssel, gondosabb időbeosztással, plusz idő ráhagyásával elkerülhetők. Ha azonban a késés ismétlődik, rendszeressé válik, akkor joggal merül fel, hogy valami más ok is lehet a pontatlanság hátterében.
Értelmetlen elvárásokat is jelezhet a gyakori késés
A „pontosság a királyok udvariassága”, mondják, és ez rendben is van minden olyan helyzetben, amikor a munkatársak eredményes munkája vagy az ügyfelek elégedettsége múlik rajta. Lehetnek azonban olyan körülmények is, amikor szükségtelen megkövetelni a percre pontos munkakezdést. A blokkolóórának semmi helye például ott, ahol a dolgozók kreativitásán alapul a munka, ahol egyébként szabadon oszthatják be a munkaidejüket. Felesleges és bosszantó, sőt, méltánytalan lehet az is, ha a dolgozóktól számonkérik a pontos munkakezdést, ugyanakkor viszont rendszeresen elvárják, természetesnek veszik a túlmunkát tőlük anélkül, hogy ezeket a túlórákat elszámolnák, honorálnák.
Rugalmasan is lehet
A munkaadók egyre inkább felismerik, hogy a túl merev szabályozás többet árt, mint amennyit használ, és igyekeznek olyan alternatívákat is felkínálni, amelyek jobban alkalmazhatók, könnyebben betarthatók a dolgozók különböző élethelyzeteiben. Ilyen például, amikor egy törzsidőt szabnak meg, amit mindenkinek bent kell töltenie, de előtte-utána szabadon mozgathatják a munkakezdés, befejezés időpontját. A rugalmas munkakezdés ehhez kapcsolódik: így a dolgozó nem kerül kínos helyzetbe egy félóra késés miatt, hanem egyszerűen annyival tovább marad bent. A kisgyermeket nevelők, illetve a kreatív munkakörben dolgozók számára kedvelt megoldás a home office, ami heti néhány nap otthoni munkát tesz lehetővé.
A késés tudat alatti, pszichés okokból is előfordulhat
Ha az érintettnek bármilyen okból csökken a munkakedve, motivációja, kihűlőben van az a lelkesedése, amellyel korábban indult munkába, az nagyban befolyásolja a munkához való hozzáállását. Az ok lehet a munkatársakkal való megváltozott kapcsolat, a feszültebb munkahelyi légkör, a megbecsülés, elismerés, anyagi előmenetel vagy a pozitív visszajelzések hiánya. Mintha az illető tudat alatt már szeretne valami változást, szinte halogatja a megérkezést, keresi az alkalmat arra, hogy elkéssen. Ilyenkor el kell gondolkodni azon, megvan-e még az összhang a munkavállaló élethelyzete, igényei, és a munkahely, annak légköre, elvárásai, juttatásai között. Előfordulhat, hogy épp a rendszeres késés jelzi, hogy lassan ideje lenne váltani, mert az adott munkahely már nem felel meg a munkavállalónak.
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.