HRDoktor

Érkezik az influenza! Mit érdemes tudni róla?

2022. november 14. - hrdoktor

Miközben még a COVID sem tűnt el teljesen, minden jel szerint hamarosan nyakunkon az évente rendszeresen megjelenő influenzajárvány. Hogyan vigyázhatunk jobban magunkra és munkatársainkra?

A járványügyi szakemberek szerint két „csendesebb” év után 2022-23 telén újra intenzívebb influenzajárvány várható. Az influenzafertőzéses esetek visszaszorulása természetesen összefügg a COVID-járvánnyal, hiszen a világjárvány elleni védekezés eszközei megegyeznek az influenza ellen is hatásos óvintézkedésekkel. Amíg a többség betartotta a közösségi távolságtartás és a fokozott higiénia szabályait, rutinszerűen használta a maszkot, addig a szezonális influenzavírusnak sem volt esélye. Ugyanakkor a 2020-as és 2021-es influenzajárvány elmaradása nem egyértelműen pozitív fejlemény, kellemetlen következményei is lehetnek. Szakértők szerint ugyanis a két influenzamentes év a közösségi védelem, a nyájimmunitás csökkenését okozhatta, így az idén támadó vírustörzsekkel szemben kisebb a szervezetünk ellenálló képessége, védtelenebbek vagyunk. Növekedhet a megbetegedések és a szövődményes esetek száma is.

Decembertől februárig tart az influenza fő szezonja

Minden télen szinte menetrendszerűen megérkezik az influenzajárvány. A tömeges légúti megbetegedések oka az Orthomyxoviridae családba tartozó RNS vírusok, az influenzavírusok valamelyik típusának megjelenése. A típusokat A, B és C betűvel jelölik, és az RNS-t körülvevő vírusburok glycoproteinjei, az ellenanyag-válasz kialakításáért leginkább felelős antigének, vagyis a hemagglutinin (H) és a neuraminidáz (N) alapján osztják altípusokba. Gyakori, visszatérő altípus például az A(H1N1), az A(H1N2) és az A(H3N2). A típusok közül embereknél elsősorban az A és a B típus okoz megbetegedést, és az A típus hoz létre kiterjedtebb járványokat. Az elmúlt két év során az influenza B típusának több alfaja megritkult.

hrdoktor_1_influenza_1.jpg

Az influenza tüneteit mindenki ismeri: a szimpla náthára is jellemző légúti tüneteket, az orrdugulást, az orr- és garatnyálkahártya-gyulladást, a köhögést és torokfájást hidegrázás, láz, fejfájás, végtagi izom- és ízületi fájdalom kíséri. Az influenza megviseli a beteget, levertség, fáradékonyság, gyengeség alakul ki, és fennáll a felülfertőződés veszélye is, mivel az influenzavírusok hatására legyengült szervezetet más kórokozó (pl. a pneumococcus baktérium) is könnyebben megtámadhatja. A szövődmények – így például a tüdőgyulladás - különösen az időseket illetve a valamilyen krónikus betegségben szenvedőket fenyegetik.

Miért van minden évben influenzajárvány?

Az influenza vírusok cseppfertőzéssel, gyorsan terjednek, gyakorlatilag minden évben számítani lehet a támadásukra. A vírustörzsek örökítő anyagai nem stabilak, ezért a vírusok nagyon változékonyak, így mire kialakul egy-egy típusuk ellen a védettség, már nem teljesen ugyanazzal a kórokozóval állunk szemben. Az antigén, a hemagglutinin szerkezetében folyamatos a változás, ami azzal jár, hogy a változás után az új variáns azokat is megfertőzheti, akik az előző évben már átestek az influenza fertőzésen, vagy oltással szereztek ellene védettséget. Ezt a jelenséget antigén-driftnek, illetve antigén-shiftnek nevezik. Az influenzavírusok terjedését a WHO, az Egészségügyi Világszervezet monitorozza, a megbetegedésekről szóló jelentések alapján dolgozza ki azt az ajánlást, hogy abban az évben milyen vírustörzsekből állítsák össze az aktuális, három vagy négy komponensből álló oltóanyagot.

A védekezés módjai

Az influenza elleni legjobb védekezés az évenkénti, aktuális oltás beadatása. Különösen azoknak ajánlható, akik munkájuk miatt sok emberrel kerülnek kapcsolatba és nagy fertőzésveszélynek vannak kitéve, illetve azoknak, akiknek immunvédelme koruk, élethelyzetük, krónikus betegségük miatt gyengébb, és akiket kiemelten fenyeget a szövődmények veszélye. A vakcinát célszerű késő ősszel beadatni, hogy az influenzajárvány elejére már kialakuljon a védettség. Ha a járvány elhúzódik és februárban és márciusban is tombol, akkor az immungyengeségben szenvedőknek egy ismétlő oltás is javasolt. Az oltás teljes védettséget nem ad, de azok esetében is jó hatásfokkal enyhíti a betegség lefolyását és segít elkerülni a súlyos szövődményeket, akik az oltottság ellenére megfertőződnek. Az egyéni védelmet a szervezetünk védelmi rendszerének általános erősítésével fokozhatjuk. Ehhez friss levegőn végzett fizikai aktivitás, vitaminban gazdag, egészséges étrend és a stressz hatékony oldása javasolt.

hrdoktor_2_influenza_2.jpg

Az influenza leggyakoribb szövődménye és megelőzése

Idős korban, krónikus betegségben (szív-, tüdő-, vese- és cukorbetegség, valamint túlsúly) a bakteriális felülfertőződés esélye magas. Ezek közül a Pneumococcus baktérium okozta tüdőgyulladás a leggyakoribb. A tüdőgyulladás tünete lehet az ismét felszökő láz, fejfájás, hasi panasz, nehézlégzés, köhögés és gyengeség. A fizikális vizsgálatkor a tüdő felett hallgatódzási eltérés van, a kórképet mellkas röntgen vizsgálattal erősíthetik meg. Súlyos, gyorsan romló állapotban kórházi kezelés szükséges és előfordul, hogy az antibiotikus kezelés ellenére sem tudják a beteget megmenteni.

A pneumococcus okozta súlyos fertőzés ellen van védőoltás

A fent felsorolt kockázati tényezők esetén a pneumoccus elleni oltás javasolt. Először az ún. konjugált, 13 antigént tartalmazó oltóanyaggal, majd 2-12 hónapon belül a 23 antigén tartalmú ún. poliszacharida oltóanyaggal történik az immunizáció. Ezek az oltások az influenza és a COVID elleni oltóanyaggal egyidőben, vagy bármilyen időközzel beadhatók.

Kis munkahelyi járvány-illemtan

Ki-ki sokat tehet azért egyénileg, hogy ne terjessze tovább a fertőzést. A COVID idején elsajátított védekező módszereket kár lenne elfelejteni! A gyakori kézmosás, a fizikai kontaktus, a kézfogás, az érintés kerülése, a megfelelő távolságtartás, a papírzsebkendő helyes használata és a maszkviselés megvédhet a használati tárgyakon lerakodó és a levegőbe köhögés és tüsszentés útján kerülő cseppek hordozta fertőzéstől. Ezekkel az egyszerű óvatossági intézkedésekkel óvhatjuk magunkat és a munkatársainkat. Újra és újra el kell mondani, mert sajnos nem vált általános gyakorlattá, hogy betegen nem szabad bemenni a munkahelyre, és más közösségekbe, nyilvános helyekre se! Aki a fertőzés tüneteit észleli magán, köhög, tüsszög, lázas, az maradjon otthon, és ha teheti, éljen a home office lehetőséggel, sőt, ha csak lehet, ágynyugalomban igyekezzen mielőbb gyógyulni. Az influenza szokványos esetben egy hét alatt magától is gyógyul, legfeljebb a tünetek enyhítéséért érdemes hurutoldó, köhögést, fejfájást csillapító gyógyszereket alkalmazni. Mivel ez egy vírusfertőzés, ezért az antibiotikumok hatástalanok ellene, ezekre csak akkor van szükség, ha a betegség elhúzódik, és bakteriális felülfertőzés történik.

A cikk a Budai Egészségközpont infektológusának közreműködésével készült el.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr4917978002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása