HRDoktor

Munkába állás járvány idején

2020. május 20. - hrdoktor

Május folyamán Magyarország kormánya a járvány hazai terjedésének lassú sebességét figyelembe véve korlátozó intézkedései kapcsán fokozatos enyhítés bevezetését tervezi. Ennek keretén belül mindazon munkavállalók, akiknek az elmúlt időszakban otthon kellett tartózkodniuk, akár home office, akár fizetett, vagy fizetetlen távollét jogcímén, fokozatosan munkába fognak állni munkahelyeik helyszínén.

hrdoktor-munkaba-allas-jarvany-01.jpg

Ki kell emelni, hogy a járvány nem érte el a lecsengés, de valószínűleg a plató fázist sem, a fertőzés várhatóan továbbra is terjedni fog a lakosság körében. Ebből kifolyólag a fokozott higiénés és járványmegelőző magatartásformákra hangsúlyosan ügyelni kell, hiszen az enyhítések bevezetésével szinkronban a terjedés lehetőségének új útjai nyílnak meg.

A munkahelyre, illetve hazafelé történő utazáshoz lehetőség szerint kerülni kell a tömegközlekedési eszközök igénybevételét. Mérlegelni kell kisebb távokon a gyaloglás, közép- és hosszabb távon megfelelő kondíció és magabiztos tudás esetén a kerékpár használatának lehetőségét. Saját tulajdonú autóval történő utazás is megfelelő, hiszen elkülönülést biztosít a tömegtől, azonban várhatóan számottevően meg fog emelkedni az úton lévő járművek száma, így az utazási idő jelentős növekedése várható. A tömegközlekedési eszközökön mindig sebészi maszkot kell hordani, lehetőség szerint gumikesztyűvel. A frekventált felületek érintésének kerülése mellett egy páros ülésre egy ember üljön, illetve az álló utasok közt is 1,5-2m távolság tartása javasolt. Mindezekből következik, hogy a tömegközlekedési eszközök személyszállító képessége jelentősen, mintegy felére, harmadára csökken, így a tömegközlekedés utazási ideje is egyértelműen hosszabbodik.

hrdoktor-munkaba-allas-jarvany-02.jpg

A munkahelyen legalább sebészi maszk viselése javasolt, attól függően, hogy a munkavállaló milyen COVID-19 kockázati csoportba tartozik. A social distancing, azaz a 1,5-2 m távolságtartás a személyek között itt is rendkívül fontos, különösen ügyelve erre a szociális helységek (mosdó, étkező, öltözők) használata közben. Törekedni kell a frekventált helyek érintésének kerülésére, illetve azok munkáltató által történő takaríttatásától függetlenül, a munkavállalók által történő rendszeres felületfertőtlenítésére. Frekventáltan érintett területek például a kilincsek, az asztallapok, a székek karfái, a telefonok, a távirányítók, vagy a billentyűzetek. A munkahelyen törekedni kell a lehetőség szerinti legkevesebb munkatárssal való érintkezésre, a bejárt utat lehetőleg a bejárat-iroda/munkaállomás-szociális helység háromszögre kell korlátozni.

Ha a munkaköre és a munkáltatója megengedi, lehetőség szerint továbbra is home office-ban dolgozzon! Amennyiben Munkáltatóval való egyeztetés alapján egyes esetekben kikerülhetetlen, hogy a munkavégzés az irodában történjen, a munkáltató által előírt, tételesen megfogalmazott, a vírus terjedésének megelőzése érdekében bevezetett intézkedések, védő rendszabályok betartása kötelező!

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr2815708856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irbisz 2020.05.20. 11:03:16

a fent leírt korlátozásokkal nagyon sok irodai munkakörben szinte értelmetlen lesz visszamenni a munkahelyre. A cégnek a sok extraköltséget jelent a fertőtlenítés, elválasztás, takaritás, és a munkának pont azon elemei lesznek korlátozva, ami miatt hatékonyabb ha az ember bent van a munkahelyen. Nálunk pl. ezt ugy tervezik, első körben csak 50% miatt mehet vissza, és ők valamilyen (mondjuk heti) váltásban lesznek bent. Ez mit jelenta a gyakorlatban? A fertőtlenítés/takarítás költségei drasztikusan megugranak, miközben fele létszám lesz csak bent. Nem tudom ennek így mi értelme, noha érthető a biztonsági átmenet iránti igény

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.05.20. 18:23:22

"megfelelő kondíció és magabiztos tudás esetén a kerékpár használatának lehetőségét"

Sok embert látni mostanában az utakon, aki ezt nem mérlegeli és olyan tempóban teker az utakon, hogy lehagyják a gyalogosok...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.05.20. 18:26:50

@Irbisz: A home office helyett kötelező jellegű visszatérés az irodába 50%-os létszámmal értelmetlen. Annak van értelme, ha valaki eldöntheti, hogy bemegy az irodába dolgozni (pl. unatkozik otthon egyedül) vagy otthon marad (pl. a gyerekekre kell felügyelni).

Irbisz 2020.05.20. 22:35:45

@Online Távmunkás:
én is értelmetlennek tartom igy, de augusztus eleje még messze van, amikorra ezt tervezik, még változhat.

lenörd hofstadter 2020.05.21. 07:04:39

Ez jobb volt mint a kabaré...

Botond Juhász 2020.05.21. 07:36:29

Aki ezt a cikket írta az végig kísérhetné egy napomat(utazás, munkahely stb), ha tényleg így dolgoznék, nem sokat tudnék letenni az asztalra. Az összes ilyen cikkel az a problémám, hogy szerintük csak irodai munka létezik, pedig valóságban az emberek nagy része nem ilyen munkát végez.

ekat 2020.05.21. 12:01:51

Én irodában dolgozom, és elvileg kéthetes beosztás volt, hogy ki van bent, ki van otthon, de nekem megengedték, hogy végig (2 hónapot) otthon legyek, mert jogosítványom nincsen, és min. 2x3 BKV-jármű a munkábajárásom.
Na de lényeg, hogy keddtől visszavonták, és minden, mint régen. Magunk húztuk szét egy kolléganővel az asztalainkat, hogy ne fél méterről lélegezzünk egymásra. (Egymás fele fordítottan van a két asztal kivágása.)
A (sebészeti) maszktól már a BKV-n is majd megpusztulok, iszonyú meleg, mi lesz nyáron? :(

A férjem meg (elektrotechnikus karbantartó) végig bejárt. Egy idő múlva biztosítottak nekik fejenként napi nemtudomhány sebészeti maszkot, de senki nem hordja, ilyen munkához? Ha nagyon összebújva :) kell szerelniük, felvesznek arra az időre egy KN95.öst.

Exploiter 2020.05.21. 15:52:16

Most komolyan ezt fogjuk úgy össznépileg játszani innentől... örökké?

Remélem komoly, mert viccnek túlzás.

index.hu/techtud/2020/05/21/valoszinuleg_meg_jovore_se_lesz_vakcina_a_koronavirus_ellen/

a hosszú hajú progmatos srác 2020.05.21. 21:57:24

remélem, a sebészi maszk után, élelmes vállalkozók piacra dobják az átlagos és csoportvezetői irodista maszkot, a raktáráruházi árufeltöltői maszkot, a közmunkás(patakban moshatós) maszkot és a köztisztviselői elit szériás, illetve, a mindkét irányban fertőző közalkalmazotti maszkot is!

Irbisz 2020.05.22. 09:03:46

@Exploiter:
valahol igen, igy marad sokáig/örökké, pl. a twitter választhatóvá teszi az "örökös" home office-t a munkatársainak: www.portfolio.hu/uzlet/20200513/orokos-home-office-t-kinal-a-munkatarsainak-a-twitter-431580 és azt olvastam, több nagy tech cég is követni óhajtja a példáját. persze lehet hogy majd visszavonják, de az is érthető ha igy marad, ugyanis ezzel biztosabbá teszik az üzletmenetet bármilyen következő hasonló jellegű válsággal szemben. És ha igy is körülbelül ugyanolyan hatékonysággal tudnak működni, de a költségek csökkennenk, és ellenállóbb lesz bármilyen infrastruktúrát érintő rizikóval szemben a cég.
és az, hogy ez a példa mennyire és milyen mélységben terjed el, az hozzáállás és üzletágfüggő.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.05.23. 08:00:23

@Irbisz: Valahol már visszatértek az irodába ilyen módszerrel, azóta megugrott a valamilyen indokkal (lerobbant kocsi, beteg gyerek, stb.) váratlanul otthonról dolgozók száma...

Irbisz 2020.05.23. 11:02:35

@Online Távmunkás: nem meglepő :)
legyünk öszinték, sok a régimódi cég és főnök (akiket vezetőnek semmiképp nem lehet nevezni), elveszti a lába alól a talajt, ha nem liheg a beosztottjai nyakában, ilyen helyeken nyilván visszarántják a népeket mihelyst lehet. ezek azok, akiket nem a munka megfelelő minőségü elvégzése érdekel elsösorban, hanem a munkavégzés kontrollja. az ilyen dinoszauruszok ésmaradi cégek majd szép lassan hátrányba kerülnek remélhetőleg és inkább előbb mint utóbb, kihalnak.
süti beállítások módosítása