HRDoktor

Vége a munkának? Irány sportolni!

2018. április 03. - hrdoktor

Mindannyian tudjuk, hogy a rendszeres testmozgás mennyire fontos része az egészséges életnek. Kutatási eredmények azonban azt bizonyítják, hogy bizonyos napszakok még inkább felerősítik a mozgás jótékony hatásait.

hrdoktor-edzses-munka-elott.jpg

Reggel vagy este hatékonyabb sportolni?

Egy friss kutatás szerint azok, akik munka után mennek sportolni jobb kondíciót érnek el, mint azok, akik reggel járnak el edzeni. Ennek oka, hogy esténként a test anyagcseréje jobban összehangolódik a fizikai aktvitással. A Chicagói Egyetem Klinikai Kutatóközpontjában végzett vizsgálat során öt csoportra osztottak 40 egészséges, 20-30 éves korú férfit. Az egyik csapat reggel, a másik délután, a harmadik este, a negyedik éjszaka edzett egy lépegetőgépen, míg az ötödik csapat tagjai egyáltalán nem csináltak semmit. A vérminták alapján az derült ki, hogy az endokrin hormonok – a kortizol és a thyrotropin – sokkal nagyobb mértékben nőttek azoknál, akik esténként vagy késő este edzettek. A tudósok azt is megállapították, hogy a glükózszintjük is sokkal jobban csökkent. Dr. Orfeu Buxton vezető kutató szerint ez azt jelenti, hogy az anyagcsere a testmozgás hatására esténként, illetve éjszakánként működik a legjobban, ezért hatékonyabb, ha inkább munka után sportolunk.

Hogyan hozzuk ki a legtöbbet a munka utáni edzésből?

1. Találjuk meg a számunkra legnagyobb örömet okozó mozgásformát!

A hozzánk illő mozgásforma megválasztásában több tényező is meghatározó, például a genetikai adottságok, az aktuális fizikai állapot és a korunk. A sport kiválasztásánál az sem mindegy, milyen típusú emberek vagyunk. Ha csapatjátékosok vagyunk az élet minden területén, a csapatsportokban találhatjuk meg a helyünket. Ha inkább magunkra figyelnénk, keressünk olyan mozgásformát, mint a konditermi edzés, futás, úszás vagy épp jóga, ahol nem kell másokhoz alkalmazkodni. Ha pedig két lábon járó energiabombának érezzük magunkat, válasszunk intenzív mozgásformát, amely testünket-szellemünket egyformán lefoglalja. A súlyzós edzések, kerékpározás, aktív csapatsportok, küzdősportok, aerobic, zumba kielégíthetik a fokozott mozgásigényt.

2. Készüljünk fel rá!

Az edzés sikere nagyban múlik az előkészületeken is. A megfelelő öltözék, a jó cipő, a sporthoz szükséges kellékek (például jógaszőnyeg, lazítókrém, törülköző) hiányában sokszor el sem érdemes menni az edzésre. Érdemes már előző este kikészíteni a cuccunkat, hogy reggel csak fel kelljen kapnunk, így a rohanásban semmit sem felejtünk otthon.

3. Ügyeljünk az étkezésre!

Az esti edzésre való felkészülés már a nap első felében elkezdődik. Reggelizzünk bőségesen, ebédre inkább fehérjében gazdag táplálékot fogyasszunk. A puffasztó hatású ételeket kerüljük, mert emiatt is könnyen lemondhatunk az edzésről. Ha edzés előtt mégis éhesek lennénk, csak valamilyen könnyű ételt vegyünk magunkhoz: müzlit, olajos magvakat, joghurtot, esetleg egy fehérjeszeletet. Közvetlenül edzés után sem érdemes nagyon sokat ennünk, inkább várjunk egy fél órát, órát a vacsorával.

4. Mindig legyen nálunk víz!

Testünk mintegy kétharmadát víz alkotja, de ennek mennyisége nem állandó: a kilégzés párájával, a bőr pórusain át a verejtékezéssel, illetve a salakanyagokkal, a vizelettel és a széklettel naponta több liternyi víz távozik a szervezetből, amit pótolni kell. Egy átlagos testalkatú embernek napi két liter vizet mindenképp ajánlott bevinnie. Ha nem szeretjük a vizet, ihatunk teát, turmixot is, de ez utóbbi esetében számolnunk kell azzal, hogy magas rosttartalma miatt kevesebb folyadékot tudunk vele bevinni, mint a vízzel vagy teával.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr8813766646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása