Az utóbbi hónapok során sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy szükségessé válik az emberektől való tartós távolságtartás. Akár otthonainkban, akár egy kórházi szobában, de a négy fal közé szorulunk. Ennek következtében egy ideig nem találkozhatunk a szeretteinkkel, mely elszakítottság-élmény közvetlen hatást gyakorolhat testi és mentális egészségünkre.

Az ember társas lény. Születésünk pillanatától kezdve a kapcsolati igény elsődleges szükséglet, létkérdés az önellátásra képtelen embergyerek számára. Erős társas orientációnk babakorban számos módon megmutatkozik: kitartóbban figyeljük az arcszerű ingereket más mintázatokhoz képest, és az emberi hangokat is jobban preferáljuk más hangoknál. Újszülöttként képesek vagyunk már bizonyos arckifejezéseket is utánozni, vagyis úgy jövünk a világra, hogy észlelési képességeink “ki vannak hegyezve” a körülöttünk lévők jelzéseire, és motiváltak vagyunk a társas környezetben való tájékozódásra. A kapcsolatkeresés eleinte az alapvető fizikai igények kielégítését szolgálja, azonban hamar átalakul és a szülő jelenléte sokkal fontosabb lesz lélektanilag, mintsem a tőle kapott étel vagy komfortérzet.

Az az igényünk, hogy tartozni szeretnénk valahova és biztonságban akarjuk érezni magunkat, végig kísér minket életünk során. A valahova tartozás vagy összetartozási szükséglet azt jelenti, hogy mindannyian erős késztetést érzünk arra, hogy legyenek pozitív társas kötelékeink. Igényeljük a tartós, szoros, érzelmileg mély és elkötelezett kapcsolatokat. Kutatások bizonyítják, hogy a kapcsolattartás növeli annak valószínűségét, hogy pozitív érzelmeket éljünk át és csökkenti a negatív érzéseink erősségét és tartósságát is. Egy “megnyugtató személy” segít a szorongások csökkentésében, és biztonságot nyújt a tudat, hogy van hozzánk tartozó másik, hogy nem vagyunk egyedül. Az emberi kötelékek mindemellett tájékozódási és érzelemszabályozási funkciókkal is bírnak. Mások reakciói és véleménye alapvetően befolyásolja a saját viselkedésünket is, segít érteni a világ és saját lelkünk történéseit. Amikor megosztunk érzéseket és tapasztalatokat, csupán az élmények elbeszélése is megkönnyebbüléshez vezet, mely érzést tovább erősít embertársaink együttérzése. Mindezek mellett ön-meghatározásunkban is elodázhatatlan szerep jut az összetartozás élményének, hogy milyen értékekkel, emberekkel vállalunk közösséget.

A mentális “nyereségeken” túl a kapcsolatoknak testi egészségünkre is kézzelfogható hatásai vannak! Számos kutatás igazolta, hogy a társas támogatás képes enyhíteni a stresszre adott reakciókat, a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, és elősegíti a stresszhelyzetekből való mihamarabbi felépülést. Csökkenti a szubjektíven átélt fájdalom élményét, és a fenyegetettség, valamint a veszély érzését is, ami segíti a megküzdést.
Mindannyian kisebb csoportokat, közösségeket alakítunk ki. Ilyenek a családunk, a barátaink, a kollégáink, a hobbitársaink és így tovább. Életünk megannyi színterén különböző csoportokba tartozunk, és mindegyik fontos szerepekkel bír. Közösségeinkben megélhetünk egy olyan biztonságot, melyet sehol máshol. Tudjuk, hogy tartozunk valahová, hogy egy csoport tagja vagyunk – akár, mert nevünk összeköt, akár, mert egy helyen dolgozunk vagy azonos dolgot szeretünk. Tudjuk, hogy van kihez fordulnunk segítségért – legyen szó praktikus vagy éppen lelki dolgokról. Átélhetjük az elfogadottság, szeretettség élményét.

Gondoljunk csak bele: a régi időkben egy falu teljes közössége ismerte és támogatta egymást, egy háztartásban pedig több család élt együtt. A mai ember kapcsolati hálója jobbára átalakult, mégis alapvető szükségletünk maradt az összetartozás. Kollégáink biztonságot adnak mindennapos teendőink során: segítik munkavégzésünket, megélhetésünket, anyagi biztonságunkat és egy-egy kedves szóval mindig javíthatnak közérzetünkön és növelhetik önbizalmunkat. Hobbitársainkkal összetartó erő, hogy ugyanazt szeretjük csinálni: velük megvitathatjuk a kedvelt tevékenységet, az elérendő és elért célokat – egy lazább, de mégis identitást formáló köteléket élhetünk meg.

Ezek olyan alapvető emberi szükségletek, amelyek fenntartása létfontosságú nem csak betegség esetén, hanem mindennapjaink sodrásában is. Különösen igaz ez olyankor, amikor módosul a napi rutinunk, vagy felerősödnek félelmeink, aggodalmaink, és nem látjuk tisztán a közeli és távoli jövőt. Ilyen esetben a társas közeg fontos erőforrás, ha megértésre, megnyugtatásra, szeretettségre vágyunk, még akkor is ha, fizikailag akadályozva vagyunk a hagyományos találkozásokban. Érdemes keresni a lehetőséget, alternatív kommunikációs csatornákat, hogy fenntartsuk a másokhoz tartozás élményét. Mindez elengedhetetlen az testi-lelki egészség fenntartásához, hogy feszültségeink csökkenjenek és biztonságélményünk erősödjön.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.