HRDoktor

Open office: pro és kontra

2022. március 21. - hrdoktor

Az első nyílt, egyterű irodák több mint fél évszázaddal ezelőtt jelentek meg az egyenlőség jegyében, népszerűségük azóta is töretlen. De tényleg szeretik a bennük dolgozók az open office-t?

Pro és kontra

Az Egyesült Államok irodáinak kb. 70%-a nyílt, egyterű. Egyes munkakörök tipikusan ilyen irodai elrendezést igényelhetnek, gondoljunk csak a call centerekre, az ügyfélszolgálatokra. Ezen kívül a pályakezdőknek is előnyös lehet az open office, mert könnyebben megfigyelhetik, hogyan dolgoznak mások, ezáltal hamarabb beletanulhatnak a munkába. A nyitott terű irodák mellett szóló további általános érvek legtöbbször a következők: költséghatékonyság, rugalmas elrendezés (hiszen egyterű irodával azonos számú dolgozó esetén jóval kevesebb négyzetméterre van szükség, mint a hagyományos elrendezés esetén), illetve a munkavállalók közötti interakció könnyítése, valamint a teljesítmény, a termelékenység javításának feltételezett lehetőségei.

hr1_1.jpg

Az open office zajos lehet, valamint a figyelem folyamatos megzavarása, és az intim szféra hiánya jellemzi, ezen tényezők pedig hosszú távon a hatékonyság csökkenéséhez és a munkavállalók frusztráltsági szintjének növekedéséhez vezethetnek. Arról nem beszélve, hogy az egyterű irodákban dolgozók gyakrabban vonulnak betegállományba, mert a fertőzések, vírusok gyorsabban terjednek a nyitott térben. A nyitott terű irodák ugyan pénzügyi előnyökkel járhatnak, de ezek az előnyök alacsonyabbak lehetnek, mint a munkahelyi elégedettség és a jólét csökkenésével járó költségek.

Az open office-ban dolgozók kevésbé elégedettek?

Egy 2018-as svéd kutatás szerint: igen. A kutatás az irodatípusok és a munkával való elégedettség kapcsolatát vizsgálta. Összefüggéseket találtak az irodatípus (cellás, közös helyiség, kis nyitott terű és közepes nyitott terű), a szubjektív jólét és a munkával való elégedettség között. Arra jutottak, hogy a kis vagy közepes méretű, nyitott terű irodákban dolgozó alkalmazottak alacsonyabb szintű munkahelyi elégedettségről, szubjektív jóllétről számoltak be. Ugyanakkor a cellás vagy az irodákban dolgozókhoz képest, a munkatársakkal való könnyebb interakciót említették pozitívumként.

Mindent összevetve ez a kutatás is rámutatott arra, hogy a céges döntéshozóknak nemcsak a költséghatékony irodai elrendezésre, a rugalmasságra és a termelékenységre kellene összpontosítaniuk, hanem a nyílt irodai környezet munkavállalókra gyakorolt hatását is ajánlott figyelembe venniük. Ennélfogva nem az a kérdés, hogy melyik irodatípus nyújt elégedett és elégedetlen alkalmazottakat, hanem az, hogy melyik irodatípus produkál többé-kevésbé elégedett alkalmazottakat.

hr2_1.jpg

9+1 tipp open office esetére

Sokszor nem tudjuk megválasztani, az irodatípust, így el kell fogadni az open office-t az összes előnyével és hátrányával együtt. Egy légtérben dolgozva azonban különösen fontos, hogy a munkatársak csapatként működjenek együtt és betartsák az alapvető irodai etikettet. A kulcsszavak: tapintat, tolerancia, csapatmunka és egészségtudatosság!

1. Mobilunkat halkítsuk le és magánbeszélgetéseinket intézzük az irodán kívül.

2. Kerüljük a felesleges szóbeli kinyilatkoztatásokat, ne kommentáljuk hangosan a munkafolyamatot, illetve lehetőség szerint ne panaszkodjunk hangosan.

3. Mindig kérjünk időpontot a kollégánkhoz, ha szeretnénk vele megbeszélni valamit. Az elpocsékolt produktív idő legnagyobb hányadát ugyanis annak köszönhetjük, hogy munkatársaink megzavarnak minket, akárcsak egy rövid eldöntendő kérdéssel is.

4. Ha egy megbeszélés pár percnél tovább tart, akkor inkább foglaljunk egy tárgyalót és vonuljunk el oda.

5. Zenét csak fülhallgatóval hallgassunk.

6. Mellőzzük a jellegzetes illatú ételek fogyasztását és a túl erős illatszerek használatát.

7. Igyekezzünk rendet tartani magunk körül.

8. Állítsunk be olyan hőmérsékletet, ami mindenkinek megfelel. Ha melegünk van, ne tekerjük le titokban a fűtést, mert lehet, hogy a munkatársunk fázni fog és ez persze fordítva is igaz.

9. Ha megbetegedtünk – még ha csak enyhe tüneteket is produkálunk –, inkább maradjunk otthon, minthogy megfertőzzük a kollégákat!

+1: Praktikus, hogyha a munkahely biztosít olyan csendes helyiséget (pl.: könyvtárszobát, telefon boxot vagy relaxációs zónát), ahova a dolgozók el tudnak vonulni, ha egyedül szeretnének lenni és/vagy megtelt a fejük a zsivajjal.

A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusának közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr617785330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2022.03.22. 18:05:28

A legfontosabb: keressünk új munkahelyet.

Nálunk is ez volt a homeoffce elõtt, de nekünk azért rendes íróasztalunk volt, de még így is több energia ment el a fehér zaj elnyomására mint a tényleges munkavégzésre.

Ilyen melóhelyet szerencsére csak messzirõl láttam, azok tényleg call-centeresek voltak, és kb. úgy voltak elhelyezve, mint a tojótyúkok az állatvédõk elrettentésre szánt videóiban. Messzirõl viccesnek tûnt, de aki ott melózott, az kevésbé találhatta annak.

Mankel 2022.03.22. 18:22:44

@midnightcoder2: jah ezt lekombózva egy közel használhatatlan a német multitól leselejtezett, de a magyaroknak majd jó lesz fülhallgatókkal... brrr a hideg kirázott tőle....

Mankel 2022.03.22. 18:24:08

Azért imádják a cégek mert olcsó. Kisebb alapterületen több irodistát lehet bezsúfolni.

Kivlov 2022.03.22. 19:36:14

Az openoffice egy nagy sz*r.

Ehetetlen Odó 2022.03.22. 19:57:38

Borzalmas rendszer.
Hálistennek világéletemben sikerült elkerülnöm az ilyen munkahelyeket.

Bandibacsi34 2022.03.22. 20:04:58

"Az első nyílt, egyterű irodák több mint fél évszázaddal ezelőtt jelentek meg az egyenlőség jegyében, népszerűségük azóta is töretlen." Ez olyan duma, minthogy Putyin most felszabaditja az ukranokat. Valojaban a totalis kontroll volt a celja, mert a munkáltató szereti, ha a munkavallalo tidja, hogy csak egy kicserelhető senki. Ha elszeparalt irodak vannak, akkor pletykalnak es nem dolgoznak szerinte...

Bandibacsi34 2022.03.22. 20:07:15

@Bandibacsi34: Ja mar ez sem igaz, az 1800 as evek vegen is megvoltak-az amerikai filmekben is lehetett sok ilyet latni, csak 50 eve a p. fejek ujra leporoltak..

élhetetlen 2022.03.22. 20:41:18

@midnightcoder2: „keressünk új munkahelyet”. Ha az ember szereti a munkáját, akkor nem érdemes. Majd költözik a munkahely. Ugyanazon cégen belül dolgoztam a volt Posta palotában, a Kuny Domokos utcában, a Vásárhelyiben, a Fehérvári úton, a Pöttyös utca-Határút között, az Infoparkban, és ezek között volt nagyon jó is, rosszabb is. Engem a zaj nem zavar, programírás közben is bele szoktam szólni a mellettem folyó beszélgetésbe, amit rosszul viseltem, ha nem volt nyitható ablak. A régi építésű kis irodás épületekben volt, az új építésűekben nincs, mintha egy több emeletes épületben a legnagyobb tétel ez lenne. Az építészek meglehetősen öncélúak, nem érdeklik őket a használók.

efi 2022.03.22. 22:42:51

"Állítsunk be olyan hőmérsékletet, ami mindenkinek megfelel". Olyan nincs.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2022.03.23. 22:03:17

Már kb. 20-25 éve kiderült minden kutatásból, hogy az open office-t nem egyszerűen csak utálja a legtöbb ember, hanem rontja az alkalmazottak teljesítményét is, tehát nem éri meg semelyik cégnek.
süti beállítások módosítása