HRDoktor

Szájhigiénia a munkahelyen

2019. november 11. - hrdoktor

A munkahelyünk gyakorlatilag a második otthonunk, hol nem ritkán 8-10 órát töltünk egy nap. Ilyen hosszú idő alatt többször is eszünk, iszunk, a legtöbben mégsem érzik úgy, hogy munkaidőben is tenniük kéne valamit a fogaik egészségéért. Pedig a reggeli és az esti otthoni fogmosáson túl is ajánlott törődni a szájhigiéniával, hogy megelőzzük a fogszuvasodást. Már néhány apró lépés is sokat segíthet.

szajhigienia_munkahely.jpg

Munkába indulás előtt 

Munkába indulás előtt, reggel mindenképpen fogat kell mosni. Ezt a legnagyobb kapkodásban sem érdemes kihagyni, mert az éjszaka folyamán, bármennyire is alaposan mostunk fogat este, a baktériumok újratermelődtek a szánkban. A reggelivel bevitt cukrok, amelyek például a müzliben, gyümölcslevekben, lekvárokban vannak, szintén veszélyesek a fogak egészségére.

Tennivalók a munkahelyen

Bármilyen meglepő, egy sor aprósággal segíthetünk a fogaink egészségének megőrzésében a munkaidő alatt is. A legjobb az lenne, ha ebéd után (de nem közvetlenül utána) is megmosnánk a fogainkat, de ha erre nincs mód, akkor egy vizes öblögetés, egy rövid fogselymezés a mosdóban biztosan belefér. Egyre többen viselnek fogszabályozót felnőtt korban is, ők igazolják, hogy nem lehetetlen öt percet lecsípni a munkából egy kis fogtisztítás miatt.

A másik, amivel sokat segíthetünk a fogainknak, ha figyelünk a munkaidőben elfogyasztott cukor mennyiségére. Gyerekkorunk óta tudjuk, hogy a cukor a fogaink legfőbb ellensége, mégis felnőttként is sok cukrot viszünk be a szervezetünkbe nap mint nap. A munkahelyeken ez leginkább cukrozott kávék, teák, üdítők és energiaitalok fogyasztásával történik. Sajnos a méz sem jó alternatíva, abban is rengeteg a cukor. 

Ahogy a két étkezés között elfogyasztott nassolnivalók egy részében is: sütikben, csoki- és energiaszeletekben, kekszekben, gyümölcsjoghurtokban, túrórudikban. Ha ezek mennyiségét csökkentjük, vagy találunk helyettük cukormentes alternatívákat, azzal nemcsak a fogainknak, hanem az egész szervezetünknek jót teszünk.

A cukros rágcsálnivalók egy része kiváltható rágózással is. (Természetesen kizárólag cukormentes rágógumival.) A rágózás ráadásul nemcsak emiatt tesz jót a foganak, hanem azért is, mert nyál termelődik közben. A fokozott nyáltermelés pedig segít a fogak megtisztításában a baktériumoktól, a fogakra ragadt ételmaradékoktól. Ha rendszeresen rágózunk és sok vizet iszunk, miközben mondjuk a számítógép előtt dolgozunk, már tettünk valamit a fogaink egészségéért.  

A fogak védelme munka után 

Bármilyen gondosan jártunk el napközben, bármennyire is kerültük a cukros ételeket, a lefekvés előtti fogmosást soha nem hagyhatjuk el, hiszen ilyenkor távolítjuk el az egész nap során felhalmozódott lepedéket. Tévedés, hogy az esti fogmosást kiválthatja egy alma elrágcsálása. Ráadásul éjszaka sokkal kevesebb nyálat termelünk, mint nappal, így annak fogtisztító hatása is csökken.

fogapolas.jpg

Az egyéni adottságok figyelembevételével,a fogorvossal egyeztetve kell mindenkinek megtanulnia a számára legmegfelelőbb szájápolási módokat, a szájhigiéniai eszközök használatát. Hiszen a fogkefén, fogselymen túl nagyon sok más eszköz is rendelkezésre áll (fogköztisztító kefék, superfloss, egycsomós fogkefe stb.), és teljesen más technikával, eszközökkel kell fogat mosni a fogszabályozót viselünk vagy fogpótáslunk van vagy torlódott a fogazatunk. A fogmosási technika és az eszközök megfelelő használatának elsajátítása is fontos csakúgy, mint az adottságainknak legmegfelelőbb fogkrém kiválasztása.

 A cikk dr. Pogonyi Kinga, a Budai Egészségközpont fogszakorvosának közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr1215301204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.11. 16:53:40

Én óvom a fogaimat, csak hetente 2-szer, max. 3-szor mosok fogat. A többszöri fogmosás tönkreteszi a zománcot.

Bunkóné Barom Ildikó 2019.11.11. 19:39:43

Az hogy lehet, hogy jóval a fogkefe meg a fogselyem kora előttről szinte teljesen ép fogazatú koponyák kerülnek elő?

Rébusz 2019.11.12. 09:12:17

@Bunkóné Barom Ildikó: Roppant egyszerű a válasz. Nem ettek az emberek cukrot. Az egyetlen édesítőanyag a méz volt, ami viszont nem volt mindenki számára elérhető. Nem voltak finomított élelmiszerek, sok búzafélét, zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottak és tejterméket. Húst is nagyon ritkán. Kenyér, szőlő, sajt, bor, ilyen egyszerű étkeket ettek a hétköznapi emberek is.

Rébusz 2019.11.12. 09:14:01

Azért azt megnézném, hogy fogadnák a kollégák, ha valaki a mosdóban a tükör előtt kezdene fogselymezni. Vitathatatlanul hasznos, de ugyanannyira gusztustalan művelet.

Bunkóné Barom Ildikó 2019.11.14. 10:37:20

@Rébusz: De viszont az ősember viszonylag sok erdei gyümölcsöt fogyasztott, amelyben van cukor..
süti beállítások módosítása