Nyolc óra munka – minimum nyolc deci víz!

2019. március 18. - hrdoktor

Gyakran fáj a feje, nap végére enervált, fáradt, nehezen koncentrál, esetleg visszatérő székrekedés gyötri? Ez a nem megfelelő folyadékbevitel jele is lehet. Gondolja végig egy munkanapját: vajon iszik Ön eleget?

4028.jpg

Az emberi test mintegy kétharmada víz, amelyből verejtékezéssel, ürítéssel, a kilélegzett levegő páratartalmával folyamatosan fogy, pótlásra szorul. Egy átlagos testtömegű, átlagos életvitelű felnőttnek naponta minimum kettő - két és fél liter vizet kell meginnia ahhoz, hogy a keringéséhez, emésztéséhez, anyagcseréjéhez létfontosságú és a szervezetének számos más funkcióját biztosító folyadékháztartása egyensúlyban legyen. Ráadásul bizonyos körülmények között – magas hőmérsékletű, száraz levegőjű helyen, fokozott fizikai igénybevétel esetén, illetve egyes gyógyszerek alkalmazása mellett, stb. – az emberi test folyadékigénye megnő. Mivel az ébren töltött időnk legnagyobb részében a munkahelyen vagyunk, nagyon fontos, hogy a munkaidő alatt is gondoskodjunk a napi folyadékbevitel arányos részéről, legalább 8-10 deciliter folyadék elfogyasztásáról. 

Hogyan hat a folyadékhiány a szervezetünkre?

A nem megfelelő folyadékbevitel sokféle egészségi panaszt, tünetet okozhat. A leggyakoribb például a gyakori, visszatérő fejfájás, koncentrációzavar, ingerlékenység, fáradékonyság, teljesítménycsökkenés. Ennek oka, hogy a folyadékhiány miatt megemelkedik a vérnyomás, szaporább lesz a pulzus, a vér besűrűsödik, kevesebb vér jut az agyba. Még az alkalmi – például hőség idején – átmeneti folyadékhiány is csökkenti a figyelmet, a döntésképességet, így munkahelyi vagy közlekedési balesetekhez vezet. A tartós folyadékhiány idővel keringési zavarokhoz, plakkok kialakulásához vezet, így megnövelheti az infarktus, stroke kockázatát is. Az emésztési zavarok illetve az ürítési gondok, például a tartós székrekedés hátterében is állhat elégtelen folyadékbevitel.

Hogyan segíthet a munkáltató?

A munkaegészségügyi szabályok meghatározzák, hogy az egyes munkakörökben, a különböző munkakörülményeknek megfelelően milyen mennyiségű és jellegű védőitalt kell biztosítani. Ez lehet hideg és meleg védőital, kávé, tea, gyümölcslé, üdítőital, palackozott vagy ballonos ásványvíz, ivóvíz is. Nemcsak melegüzemekben vagy szabadban végzett munka mellett, hanem például a száraz levegőjű irodában is fontos a megfelelő védőital, vagyis a megfelelő folyadékpótlás biztosítása. A munkáltatók dönthetnek úgy, hogy a munkahelyhez kis étkezőhelyiséget, konyhát alakítanak ki, ahol a tiszta csapvíz vagy palackos frissítők mellett meleg ital, kávé, tea főzésére is van lehetőség. Számos munkahelyen italautomatával biztosítják a változatos folyadékpótlásra a lehetőséget.

558208-pkpajn-940.jpg

Hogyan gondoskodhat magáról a munkavállaló?

Legfontosabb, hogy figyelje meg a szokásait, legyen tisztában azzal, Önnél nem áll-e fenn a folyadékháztartás zavara, a folyadékhiány. A reggeli kávékat, esetleges energiaitalokat nem érdemes beleszámítani a napi bevitelbe, sőt, az erős teát és a kakaót sem igazán, mert ezek a koffeintartalmukkal erősen vízhajtó, dehidráló hatásúak. Ha kiderül, hogy a napi bevitel jelentősen elmarad a kívánatostól, akkor gondoskodni kell a pótlásról. A munkaidő tartama alatt legalább a napi ajánlott bevitel harmadát el kell fogyasztani, sőt, többet is, hiszen az éjszakai alvásidő alatt nyilván nem tudjuk arányosan az arra eső mennyiséget elfogyasztani. A legegészségesebb folyadék a víz, amiből érdemes egy flakonnal kézügyben, akár az íróasztalon tartani, hogy munka közben semmiképpen ne felejtkezhessünk el róla. Ha magában unalmas, ízetlen a víz, akkor előre elkészített, lehűtött tea, limonádé, vagy akár csak pár csepp citromlével ízesített víz is jó szolgálatot tehet.

Fotók: Freepik

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr6414698392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2019.03.28. 12:28:44

8óra munka az 8 ser.