HRDoktor

6 dolog, amit a sikeres emberek (t)esznek az ebédszünetükben

2016. november 24. - hrdoktor

A sikerhez hosszú és fáradságos út vezet. Ezt az utat azonban már azzal is jelentősen lerövidíthetjük, ha okosan töltjük az ebédszünetünket. A munka közbeni szabadidő ugyanis heti öt órát tesz ki.  Ez alatt az idő alatt pedig sok olyan dolgot megtehetünk magunkért és a karrierünkért, amely igencsak a hasznunkra válhat. Lássuk, hogyan tölthetjük hasznosan és egészségesen az ebédszünetet!

hrdoktor-egeszseges-ebedszunet.jpg

1. Táplálkozzunk egészségesen!

Jelentősen befolyásolja teljesítményünket az elfogyasztott étel minősége. A sikeres emberek ezért kerülik a tésztát és egyéb szénhidrátbombákat. Hogy ne terheljük meg a szervezetünket, viszont megfelelő mennyiségű energiát vegyünk magunkhoz, fogyasszunk inkább magvakat, diót, mandulát. Továbbá kerüljük az erős illatú ételeket is, mivel, ha visszamegyünk a munkahelyünkre, netán tárgyalásunk lesz, bizony nem feltétlenül a legjobb benyomást fogjuk elérni fokhagymás leheletünkkel.

2. Ne a munkaasztalunknál együnk!

A felfrissülés egyik legfontosabb feltétele, hogy az ebédidő alatt, hagyjuk el az irodánkat, amelyben egész nap dolgozunk, és ne a munkaasztalunk mellett kapjunk be sietve egy-két falatot. Csak így tudunk valóban kiszakadni a munka közbeni nyomás alól.

3. Építsünk kapcsolatokat!

Ha tehetjük, étkezzünk a közös étkezőben vagy a munkahelyi ebédlőben! Az együtt elfogyasztott ebéd kiváló módja új kapcsolatok létrehozásának, illetve a már meglévők ápolásának. Bár munka közben is van lehetőség erre, a közös étkezés intimebb, közvetlenebb hangulata segíthet elmélyíteni a kapcsolatot, mivel olyankor oldottabb, hétköznapibb témákról, szabadabban beszélhetünk.

hrdoktor-ebedszunet-kollegakkal.jpg

4. Mozogjunk!

A sikeres emberek tudják, hogy a testmozgás elengedhetetlen feltétele a mentális frissesség és az egészség megőrzésének. Többféle lehetőség is van ebédidőben a testmozgásra. Természetesen az intenzív edzés kizárt, de már az, ha átmozgatjuk gerincünket és végtagjainkat, sokat segít például a gerincbántalmak megelőzésben. Már 10 perc séta, különösen a természetben, is sokat tesz a stressz enyhítésért. Bizonyos vállalatok biztosítják munkatársaik számára a rendszeres mozgást edzőtermek vagy épp munkahelyi torna megszervezésével.

5. Figyeljünk a munka-magánélet egyensúly megtartására

Ha munkaidőben csak a feladatunkkal szeretnénk foglalkozni, akkor ki kell zárnunk magánéletünket. Kerüljük a közösségi oldalakat, a privát levelezőrendszerünket, sőt, a saját telefonunkat is érdemes lehalkítani. Ha nem égetően szükséges, akkor próbáljunk csak az ebédidőnkben válaszolni a privát telefonokra, így időt spórolhatunk meg mind a munkánk, mind a munkaidőn kívüli szabadidőnk számára.

6. Pihenjünk is! 

Persze az igazi feltöltődéshez fontos az is, hogy egyszerűen ne csináljunk semmit. Bár az okos időbeosztással és tervezéssel időt spórolhatunk magunknak, a megspórolt szabadságnak nincs semmi értelme, ha nem tudunk olyankor megpihenni, feltöltődni. Ha kedvet érez magában, próbálja ki a mindfulness meditációt, ami jól alkalmazható a stressz csökkentésére, ezzel pedig hozzájárul olyan stressztünetek kezeléséhez, mint a hátfájás vagy a derékfájás, amelyek gyakran nehezítik meg az irodai munkát végzők életét.

 

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrdoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr9411993308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efi 2016.11.25. 19:12:43

Hát a legtöbb munkahelyen az ebédidő nem 1 óra, hanem 20 perc. Szerencsére.
8:20 percet is épp elég távol tölteni az otthontól, nem még 9:00-et.

Sunny Days 2016.11.25. 22:15:48

Remek ötlet, hogy ebédre magvakat együnk. Diót és mandulát. Minden nap. Kíváncsi vagyok a poszt toló elmúlt 25 munkanapjának ebédjére. Nyilván csak diót és mandulát evett. Néha egy kis szezámmagot. Elvétve napraforgó magot.
süti beállítások módosítása